Egy újabb turistalátványosság omlott össze

A hétfői erős földrengésben leomlott Puerto Rico híres tengeri "sziklaablaka", a Punta Ventana.
Az 5,8-as erősségű földmozgás a karibi sziget déli partjainál pusztított helyi idő szerint hétfő hajnalban. Az épületekben súlyos károk keletkeztek és áramkimaradások is voltak. Szökőár miatt nem adtak ki riasztást – írta a BBC hírportálja kedden.

Most már csak fényképeken nézhetik meg a Punta VentanátForrás: Joelr31/Wikipedia

A földrengés után a közösségi hálóra feltöltött képeken a megrongált házak mellett látható az is, hogy mi maradt a Punta Ventana nevű turistalátványosságból.

A tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény Guayanilla város közelében állt.
Glidden López, a városi önkormányzat sajtósa, Facebook-bejegyzésében ezt írta:

A Ventana összeomlott. Mindannyian őrizzük emlékezetünkben.

Egy korábbi bejegyzésében arról tudósított, hogy a Ventanát az elmúlt napok kisebb rengései már megrongálták.

Az Egyesült Államok társult államát, a 3,2 millió lakosú Puerto Ricót december 28. óta egy sor földmozgás rázta meg, a legerősebb a hétfői volt az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) szerint – írja az MTI.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek