Mostantól környezetbarát hajóval utazhat Tivat és Herceg Novi között

Mostantól ökológiai hajóval utazhatnak a turisták a montenegrói települések, Tivat és Herceg Novi között.

Tivat látképe a magasbólForrás: Shutterstock / Készítette: Dizfoto

Tegnap indították el azt az új hajót, amelyen egyszerre hatvan fő utazhat. A környezetbarát jármű Tivatból indul Herceg Noviba, majd visszahajózik Tivatba - tudtuk meg a Montenegrói RTV híréből.

A hajó mindkét irányba napi öt utat tesz meg. Ezen kívül a „Graciana" nevű hajó a turistákat Tivatból Kotorba is szállítja, méghozzá Peraston keresztül.

A frissen inídíott járat mellett a már javában üzemelő „Elettra" napelemes hajó is várja az utasokat, egyszerre összesen harmincat. Ez a járat a Kotor-Prcanj-Donji Stoliv-Perast vonalon közlekedik naponta hétszer.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek