Hihetetlen, de Európában találhatók a világ legkékebb vizű strandjai

Sokan vágynak arra, hogy vakítóan kék vizekkel övezett tengerpartokon nyaralhassanak. A CV Villas villakölcsönző cég új tanulmánya – mely színanalízissel készült, – feltárta a világ legkékebb vizeit. Az eredmények pedig meglepőek, hiszen némelyikük cseppet sem felkapott, sőt igen alulértékelt az európai fürdőhelyek között is.

Hivatalosan Ksamil közelében, Albániában található a világ legkékebb vizű strandja, a Pasqyra BeachForrás: Kameleon 360/Shutterstock

A rangsor felállításához a kutatók szerkesztetlen képeket készítettek a strandokról a Google Térképen, majd egy eszközzel meghatározták a víz pontos árnyalatát, és ezt az árnyalatot vetették össze a hivatalos legkékebb árnyalattal (YInMn Blue).

Ami megdöbbentő, hogy nem a Maldív-szigetek vagy éppen Bora Bora lett a nyertes. Európa nagyon jól teljesített, sőt:  mind az első tíz helyen a kontinens strandjai szerepelnek, és a legjobb 30-ból 26-ot szintén európai strandok birtokolják. Az első helyezett az alig ismert albániai Pasqyra Beach lett. Összeségében Görögország uralja a listát: az első tíz hely közül ötöt, a legjobb 30-ban pedig hetet – írja a Time Out.

Ezek a világ legkékebb vizű strandjainak TOP 10-es listája

Pasqyra Beach (Mirror Beach), Albánia
Paralia Mpouka (Long Beach), Görögország
Kassiopi, Görögország
Plage de la Vernette, Franciaország
Kaputas Beach, Törökország
Voulisma tengerpart, Görögország
Foki Beach, Görögország
Praia do Carvalho, Portugália
Omprogialos, Görögország
Los Lances Beach, Spanyolország

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek