Elkészült a világ 10 legkiábrándítóbb látványosságának rangsora

Előfordult már, hogy nagyon szerettetek volna meglátogatni egy várost vagy egy emlékművet, és amikor végre sikerült megvalósítanotok az álmotokat, csalódtatok? Bizony előfordul, hogy a felkeresett helyek nem mindig felelnek meg az elvárásainknak, például azért, mert rosszul vannak karbantartva, vagy az ár túl magas ahhoz képest, amit kínálnak.

A Vision Direct által végzett tanulmányban 5000, a Tripadvisoron közzétett utazói véleményt elemeztek, így összeállítva, melyek a világ legkiábrándítóbb turisztikai látványosságai. 106 olyan helyszínt vettek figyelembe, amelyek a klasszikus utazási útvonalak közé tartoznak. Minden úti cél a nem kielégítőnek, szörnyűnek és átlagosnak minősítő értékelések százalékos aránya alapján kapott egy-egy pontszámot. Az Instagram hashtageit és a TikTokon való megtekintések számát is elemezték. A rangsort 10-től 1-ig mutatjuk, ahol elsőnek lenni a legkevésbé jelenti a győzelmet, sőt...

10. Guggenheim Múzeum

Forrás: marcantonio bartelloni/Shutterstock

A kortárs művészeti múzeum Spanyolországban, Bilbaóban található, amely Frank O. Gehry amerikai építész által tervezett épületben található.. Az értékelések és egyéb elemzések szerint túlértékelt a többi kulturális látnivalóhoz képest.

9. Nagy Buddha szobra

Forrás: Hemis via AFP/CHAPUT Franck / Hemis.fr/Chaput Franck / Hemis.Fr

Az óriási szobor a thaiföldi Phuket szigetén a Nakkerd-hegy tetején pihen. A probléma ebben az esetben a környék teljesen üzletiesedett: inkább bevásárlóközpontnak tűnik, semmint szent helynek.

8. Fehér Ház

Forrás: shutterstock.com/Andrea Izzotti

Az Egyesült Államok elnökének hivatalos rezidenciája és magának az elnökségnek a székhelye a washingtoni Pennsylvania Avenue 1600. szám alatt található, a főváros három legfontosabb rezidenciájának egyike, ami sajnos korlátozottan megközelíthető.

7. N Seoul Tower

Forrás: EasyKL/Wikipedia

Dél-Koreában a 236 méter magas és 245 méter tengerszint feletti magasságban található tornyot a Namsan Park szívében. 1969-es felépülése óta a város egyik jelképe is, amit évente több millióan keresnek fel. Sok látogató azonban a jelentős látnivalók hiányára panaszkodik.

6. Tokiói torony

Forrás: Taro Tokyo/Wikipedia

A hatodik helyen tehát egy másik torony landolt ezúttal Japán fővárosában. Ez egy 332,6 méter magas telekommunikációs és panorámaépület. Japán második, a világon a huszonharmadik legmagasabb mesterséges építménye aemly erősen igyekszik hasonlítani a párizsi Eiffel toronyra. Annak ellenére, hogy a város ikonja, a turistákközül sokan kevésbé érdekesnek tartják a többi modernebb helyi látnivalóhoz képest.

5. Atomium

Forrás: Travelo

Az első ötbe az Atomiummal, a brüsszeli Heysel Parkban található emlékművel lépünk be. Acélból készült, egy vaskristály egységcellájának 9 atomját képviseli. Vannak, akik lenyűgözőnek tartják, mások pedig túlértékelt vonzerőnek tartják.

4. Bangkoki Nagy Palota

Forrás: AFP/Mladen Antonov

Ez az épületegyüttes 1785 óta a thaiföldi királyok hivatalos rezidenciája is. Egy palota, amelyet az évek során többször bővítettek, új épületekkel és átalakításokkal. Manapság túl zsúfolt a hely és drágák a belépőjegyek is.

3. Tegalalang Rizsterasz

Forrás: robertharding via AFP/Laura Grier/Laura Grier

A büszkélkedésre cseppet sem okot adó bronzérmet Bali híres rizsterasza kapja Ubudban. A fotókat tekintve költői zöld "dombokból" álló paradicsomnak tűnhet, de sok utazó szerint ezek a lenyűgöző rizsföldek turistacsapda, ahol a nézelődők hosszú sorokban várják, hogy fényképeket készíthessenek.

2. Moulin Rouge

Forrás: Shutterstock/Khun Ta

A híres párizsi mulató a Pigalle piros lámpás negyedben található. Mi az oka ennek a rossz helyezésnek? A látogatók szerint a műsorok táncelemei és a koreográfiák már nem nyűgözik le őket, az árak viszont túl magasak.

1. Berlini tévétorony

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Monika Skolimowska

A tanulmány szerint a világ legkiábrándítóbb turisztikai látványossága a berlini tévétorony. Ez Németország legmagasabb épülete, melynek tetején egy panorámás bár és egy étterem található, amely óránként egyszer teljes 360 fokos körforgást végez. A látogatók azonban „teljes katasztrófának" minősítették az élményt, miután a hosszú, tömött sorokat végig állták.

(Forrás: siviaggia.it)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek