A folyóról hozott jégtömbökből készülnek a világ legnagyobb jégszobrai

Már a befejezéséhez közelítenek a világ legnagyobb jégszobrait felvonultató fesztivál előkészületei az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány fővárosában. A Harbini Jég- és Hóvilág december 18-án nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

A huszonötödször megrendezett látványosság megépítéséhez idén mintegy 250 ezer köbméter jeget és havat használnak fel. Ahogy minden évben, úgy idén is a közeli, befagyott Songhuajiang folyó jégtábláiból épül az alkotások egy része, köztük a park legmagasabb szobra, amely több mint 40 méteres lesz.

A hófesztivál szobrai december 14-énForrás: Imaginechina via AFP/Stringer

A jeges Disneylandként is nevezett esemény jelenleg a legnagyobb hófesztivál a világon.

Kezdeti résztvevői főként kínaiak voltak, de a rendezvény azóta már nemzetközi fesztivállá és versennyé bővült, jelenleg nem kevesebb mint 18 millió látogatót vonz évente, és 28,7 milliárd jüan (4,4 milliárd dollár) bevételt generál.

A szobrok éjjel 2023. december 14-énForrás: Imaginechina via AFP/Stringer

A program december végétől február végéig tart, amikor a művek olvadni kezdenek. Míg jégszobrokat ez idő alatt az egész városban lehet látni, két fő terület van, ahol az alkalomra készült alkotások összpontosulnak. Az egyik a Sun Island nevű rekreációs terület a Songhua folyó várossal átellenes oldalán, ahol hatalmas méretű hószobrokat állítanak ki. Az Ice and Snow World területe csak délután és éjszaka tart nyitva. Itt 5–8 centiméter vastag, szintén a folyóból vett jégtömbökből álló épületek láthatók, amelyeket színes fényekkel világítanak meg.

A folyóról hozott jégtömbökből készülnek a szobrokForrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Shi Feng

A fesztivál ideje alatt a város parkjaiban jéglámpás túrákat és más programokat is tartanak. Részt lehet venni alpesi síelésen, a téli úszáson a Songhua folyóban és a jéglámpás kiállítás a Zhaolin Gardenben.

Forrás: Wikipedia, MTI, CCTV.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek