Diákbérlet helyett ingyenes lesz négyszázezer tanuló számára az utazás busszal, villamossal és metróval az olasz fővárosban a szeptember közepi tanévnyitástól, írja az MTI a római főpolgármesteri hivatal döntésére hivatkozva, amelyet az AGI hírügynökség ismertetett csütörtökön.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/20230729roma-latkepe-olaszorszag.jpg?w=800&h=534&t=5)
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára. A tizenegy év alattiak már most ingyenesen vehetik igénybe a tömegközlekedést.
Feltétel, hogy a tanuló a fővárosban bírjon bejelentett lakóhellyel. Az ingyenes utazási lehetőség aktiválásához azonban egy egyszeri kártyát kell vásárolni, amely ötven euróba kerül. Így is megéri, mivel mostanáig a diákbérletért évi 130 és 250 euró közötti összeget kellett fizetni, a pontos árat a családok vagyoni helyzete alapján határozták meg.
Az első év kísérleti időszak lesz, később az ötveneurós kezdeti költséget is el akarják törölni, valamint az egyetemisták számára is ingyenes utazást kívánnak biztosítani.