Spekulációkat szül Anglia görbe kocsmájának leégése

A The Crooked House, magyarul „Görbe kocsma" Anglia West Midlands megyéjének egy különleges színfoltja volt egészen két héttel ezelőttig. Népszerűségét nem csak történelmi mivolta, hanem az is adta, hogy a bányászati tevékenységnek köszönhetően a földbe süllyedt az egyik oldala, egészen elképesztő látványt kölcsönözve a vörös téglás épületnek.

"Anglia legrozogább pubjának" is nevezték, és a világ minden tájáról érkeztek a látogatók, hogy elfogyasszanak egy italt a bárpultnál, ahova ha letették a pénzérméjüket, lecsúszott a másik oldalon. De mindez már a múlté. A 18. századi épület a múlt hét ezelőtti hétvégén leégett. Ami az épületből maradt, két napra rá azt is elbontották, így mára csak törmelék van a legendás ivóból. Alig két héttel a tűzeset előtt az ingatlant ugyanis eladták egy magántulajdonosnak. A helyi tanács most vizsgálj, hogy a tűzeset utáni lebontás szabályosan történt-e.

Magával a tűzesettel kapcsolatban pedig egyesek gyújtogatásra gyanakszanak, ezért a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A történelmi nevezetesség elvesztése elszomorította és feldühítette a helyieket, és a sajtónak is szinte a mániájává vált az ügy. Spekulációk kaptak szárnyra az interneten és a médiában, ami miatt a rendőrség figyelmeztetést adott ki, hogy ezek nem segítik a nyomozást.

A ferde falú kocsma Dudley mezőváros közelében található, Himley falujában. Matt Wright, egy dudleyi lakos szerint, aki a The Crooked House-ban itta meg élete első korsó sörét, ez a hely volt „Dudley dobogó szíve".

Amikor külföldön vagy, és megemlíted, hogy Dudley-ból származol, akkor úgy kérdeznek vissza, hogy az ugye a The Crooked House-nál van? - meséli a CNN cikkében. „Mivel közel 300 éve ott volt, a nagyszüleim és a dédszüleim ittak ott. A közösségünk szerves része volt. Nagyon büszkék voltunk rá." - mondta.

West Midlands polgármestere, Andy Street az X-en, korábban Twitteren közölt posztjában ígéretet tett a kocsma tégláról téglára történő újjáépítésére.

Forrás: CNN

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek