Íme, Nagy-Britannia első hentesboltja, melyben egy gramm hús sincs

London északi szegletében nyitott meg Nagy-Britannia első vegán „hentesboltja", a Rudy's, melyben hagyományos hústermékek húsmentes változatait lehet kapni, például vegán „baycont", szójavirslit és növényi pulykát - adja hírül a reuters.com.

Forrás: facebook.com/rudysDVD

A vegán termékek iránti kereslet az utóbbi években megnövekedett Nagy-Britanniában, egyre több ember mond le teljesen az állati eredetű összetevőkről, míg mások csökkentik a hetente fogyasztott hús és tejtermék mennyiségét. Az EMW ügyvédi iroda összesítése szerint tavaly 128%-kal ugrott meg az Egyesült Királyságban a vegán ételekre kért új védjegyek száma.

Az új bolt mögött álló csapat 2017-ben egy vegán étkezdével indította vállalkozását, most pedig az otthoni főzéshez ajánlanak alapanyagokat. A termékek elsősorban szójából és szejtánból készülnek, ugyanakkor, mint a társalapító Matthew Foster elmondta, „itt mindennek húsíze és hússzerű állaga van".

Forrás: facebook.com/rudysDVD

Az utóbbi időben egyébként heves vitákat váltott ki, hogy hívhatják-e az éttermek és üzletek húsmentes készítményeiket úgy, ahogy a hagyományosan húsos ételeket szokás, vagy a zöldségburger illetve vegán kolbász elnevezés például megtévesztheti a fogyasztókat.

Az Európai Unió októberben úgy döntött, hogy az ilyen szóhasználat tiltása - melyet több húsgyártó is szorgalmazott - hátráltathatja, hogy a fogyasztók áttérjenek a növényi étrendre.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek