Ismét látogatható az izlandi vulkánkitörés helyszíne

Néhány nap után, kedden ismét megnyitották a turisták előtt a vulkánkitörés helyszínét Izlandon, a Reykjanes-félszigeten. A helyszínhez vezető túraútvonalat múlt csütörtökön biztonsági okokból zárták le, miután olyan fotók láttak napvilágot, amelyeken néhányan túl közel merészkedtek a Fagradalsfjall vulkán kráterhez.

A területet azért kellett lezárni, mert néhányan túl közel merészkedtek a kráterhezForrás: MTI/EPA/Anton Brink

A hatóságok ugyanakkor figyelmeztették az érdeklődőket, hogy az út oda és vissza húsz kilométer, azaz hat-nyolc óra gyaloglást jelent. Arra kérték a turistákat, hogy csak akkor vágjanak neki, ha kellően edzettek.

Az izlandi polgári védelem Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a kitörés helyszíne nem biztonságos terület, és bármikor, bárhol újabb hasadékok nyílhatnak meg.

Arra kérte a turistákat, hogy ne sétáljanak a láván, mert a fekete felszín nem jelenti azt, hogy a massza kihűlt. A fekete réteg nagyon vékony, alatta pedig 1200 Celsius fokos hőmérséklet uralkodik. Aki áttöri ezt a felszínt, azonnal meghal – figyelmeztettek a hatóságok.

 

A vulkánkitörés a múlt héten kezdődött a Litli-Hrútur-hegy közelében, a viszonylag gyéren lakott Reykjanes-félszigeten, amely mintegy 40 kilométerre délnyugatra található a fővárostól, Reykjavíktól. A területen azóta ömlik a láva a földből, és egy kisebb kráter is keletkezett. Két és fél éven belül ez már a harmadik vulkánkitörés a térségben, írja az MTI.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek