Ebben a horvátországi városban minden helyi lakosra 36 turista jut

A világ számos városában túlzott turizmus tapasztalható, miután az elmúlt két koronavírus-járvány évet követően megugrott az utazások száma, így egyes desztinációk kénytelenek összehangolt erőfeszítéseket tenni a túlzsúfoltság ellen. A listán élén a horvátországi Dubrovnik áll, ahol minden helyi lakosra 36 turista jut – írja a croatiaweek.com 

Túlzsúfolt utcák DubrovnikbanForrás: Shutterstock/Fotokon

Holtversenyben a második helyen az olaszországi Velence áll, ahonnan azóta teljesen kitiltották a tengerjáró hajókat; majd ezt követi a belgiumi Brugge és a görögországi Rodosz. A top 10-ben az utolsó két város az írországi Dublin, ahol 1 lakosra 11 turista, és az észtországi Tallinnban pedig 1 lakosra 10 turista jut.

A második helyen az olaszországi Velence végzettForrás: Shutterstock/Chantal De Bruijne

A legutóbbi népszámlálás szerint Dubrovnik lakossága valamivel több, mint 41 000, 2019-ben pedig közel 1,5 millió turista látogatott a városba. A dubrovniki túlzott turizmus számos problémát eredményezett: túlzsúfoltságot, forgalmi dugókat, az infrastruktúra károsodását, a helyi lakosok költözését az óvárosba, és rossz minőségű turisztikai élményeket.

Emellett az árak az egekbe szöktek a túlzott turizmus okozta nagy kereslet miatt.

Már 2017-ben hoztak egy olyan redeletet, hogy Dubrovnik óvárosában nem tartózkodhatott egyszerre 8000-nél több ember. A város 116 térfigyelő kamera felszerelésével és a látogatók számának megszámlálásával konkrét lépéseket tett a napi turisztikai korlátozások érvényesítésére. Bevezették, hogy a tengerjáró hajók napi négy-öt órát tartózkodhatnak Dubrovnikban, idén azonban már egyetlen hajó sem maradhat nyolc óránál többet a kikötőben.
A zsúfolt városok teljes listája ide kattintva érhető el. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek