Még meg sem indult a tömegturizmus, Amszterdam máris bekeményít

Már most a járvány utáni időkre gondol a város, és még azelőtt turisztikai kvótát vezetne be, hogy az újrainduló tömegturizmus negatív hatásai megjelennének – olvasható az MTI hírében. Természetesen Amszterdam turizmusa is ugyan annyit veszített a koronavírus-járvány miatt, mint bármely más város, de úgy döntött, hogy a közelgő turistarohamot inkább elkerülné.

Amszterdam, nem könnyű neki ellenállniForrás: djedj/pixabay.com

2019-ben csaknem 22 millió vendégéjszakát regisztráltak az amszterdami szálláshelyeken. Ezt a számot szeretné a város legalább 10 százalékkal lecsökkenteni. Az intézkedéshez egy civil kezdeményezés adta az ötletet. A város mintegy 30 ezer lakosa indítványozta, hogy a vendégéjszakák számát évi 12 millióban korlátozzák. A városvezetés erre reagálva megállapított egy felső határt, de a kértnél jóval magasabb 20 milliós limit mellett döntött.

Az új rendelet szerint a városnak ezentúl évente meg kell határoznia egy maximális vendégéjszaka-számot, amit ha elérnek a szálláshelyek, a hatóságoknak közbe kell avatkozniuk pl. az idegenforgalmi adó felemelésével vagy a turisztikai célú lakáskiadás korlátozásával. Amszterdam korábban már hozott ehhez hasonló, a tömegturizmus ellen irányúló intézkedéseket: limitálta a szállodai ágyak számát, és korlátozta a városnéző séták vezetését.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek