Videó: A GPS-t követve a tengerbe hajtanak a turisták Hawaiin

Egy turista autójával tévedésből a vízbe hajtott Honokohau hajókikötőjében, mert a GPS utasításait követte – adta hírül a HawaiiNewsNow. 

A sofőr azt mondta a rendőrségnek, hogy a GPS-utasításait követte, amikor ráhajtott a kikötő egyik csónakrámpájára, és azért nem állt meg, mert a tengerre azt hitte, csak egy nagy pocsolya, amelyen gond nélkül keresztül hajthat.

A GPS a tengerbe vezette az autót

A kép illusztráció.
Forrás: Shutterstock/Jgolby

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az eset este 8 óra körül történt. A nő a 2020-as Ford Edge autójával egyenesen a tengerbe hajtott, majd elsüllyedt a mély vízben. A sofőr szerencsére még időben ki tudott mászni az autóból, mire egy közelben úszó hajón tartózkodó személy kimenthette, így sértetlenül megúszta a balesetet. A hatóságok később kiemelték a gépjárművet a vízből.

Nem ez volt az első eset, hogy a GPS a tengerbe vezetette a turistákat Hawaii szigetén. Néhány héttel ezelőtt egy házaspár járt hasonlóan: a járművük navigációs rendszerét követve véletlenül belehajtottak a tengerbe, de szerencsére ők is épségben megúszták a balesetet.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek