Nagy sebességgel áttörte a Vatikán kapuját egy autó

Egy autót vezető férfi veszélyeztette a Vatikán biztonságát csütörtök este, miután nagy sebességgel áthajtott a városállam keleti, Szent Anna-kapuján. Miután átjutott a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján, elérte az Apostoli Palota központi udvarát, mielőtt letartóztatták – írja a reuters.com.

A Svájci Gárda tagjai vigyáznak a Pápa biztonságára - illusztrációForrás: AFP/Stringer

Az MTI híre szerint az autó először megközelítette a kaput, de a svájci gárda megtagadta a behajtást. A sofőr ezután tett egy fordulót, majd nekihajtott a bejáratnak. A vatikáni biztonságiak a jármű feltartóztatása végett megpróbálták kilőni annak első kerekét. Annak ellenére, hogy a pisztolyból leadott lövés a bal első sárvédőt érte, az autó továbbhajtott egészen a Cortile di San Damasóig, vagyis az Apostoli Palota hátsó udvaráig.

A körülbelül 40 éves, instabil lelkiállapotú férfi nem jutott már el a Vatikán másik oldalán található vendégház közelébe, ahol Ferenc pápa él.

A sofőr ott felszólítás nélkül kiszállt járművéből és a biztonságiak őrizetbe vették. A férfit haladéktalanul orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vatikáni egészségügyi igazgatóság "pszichikai rendellenességet" állapított meg nála. A férfi jelenleg a vatikáni csendőrség fogdájában van őrizetben. Egyelőre nem tudni, hogy Ferenc pápa az incidens közelében tartózkodott-e.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek