Igazi vadnyugati hangulatra vágysz? Irány Calico, ahol mi is jártunk!

Van egy hely Amerikában, amit úgy hívnak Calico, ahol a bányászok egykoron 86 millió dollár értékű ezüstöt ástak ki. Miután az ezüst értéktelenné vált, Calico igazi szellemváros lett, melyet felújítottak és ma már a világ minden tájáról özönlenek ide a turisták a hamisíthatatlan vadnyugati hangulatért. Akik Los Angelesből Las Vegasba utaznak, azoknak Calico tökéletes megállóhely, ahol belekóstolhatnak a valódi western életérzésbe. 

Izgalmas bányatúrák CalicóbanForrás: Gáll Franciska

Mit kell tudni Calicóról?

Calico, az egykori bányászváros, Barstow-tól nem messze, Kaliforniában, az Egyesült Államokban található. A város 1881 óta létezik, melyet az 1890-es évek közepén lakosai elhagytak, miután az ezüst elvesztette értékét. Az egykor a bányászoknak jó megélhetést biztosító városból eltűnt a nyüzsgés, és igazi szellemvárossá vált. Walter Knott az 1950-es években vásárolta meg a Calicót, és az öt eredeti épület kivételével az összes épületet helyreállította, hogy úgy nézzen ki, mint az 1880-as években.

Calico olyan, mint egy igazi westernvárosForrás: Gáll Franciska

A város ma már virágzó turisztikai attrakciónak számít. Mikor beléptünk, úgy éreztük, minta egy igazi westernfilmbe csöppentünk volna. A szellemváros egész évben (a Karácsonyt kivéve) nyitva áll a látogatók előtt. A belépőjegy autóval Calico-ba 8 dollárba kerül, ezen felül minden program és attrakció fejenként 5 dollár. Aki több napot szeretne itt tölteni, a város területén kempingezésre és bungalow bérlésre is van lehetősége. 

Irány a vadnyugat!

A városon áthaladó egyetlen főutcán körülbelül 30 faház sorakozik, amelyek közül néhányat ajándékboltnak, művészeti galériának vagy kávézónak, étteremnek rendeztek be, de találtunk még egy régi börtönt, kovácsműhelyt, múzeumot és istállókat is. A híres Calico Mystery Shack-ben a vezetett túra során elképesztő bravúrokat és zavarbaejtő látnivalókat mutattak nekünk, láttunk például vizet felfelé futni és egy seprűt magától mozogni. 

A bányászok nyomában CalicóbanForrás: Gáll Franciska

Magasabban, a dombok között különböző bányaépületek, valamint egy tényleges bánya aknái és alagútjai találhatók, ahova bekukkanthattunk. Közelebbről megismerhettük a bányászok akkori életstílusát, láthattuk milyen eszközökkel dolgoztak a sötétben, és első kézből tapasztalhattuk meg, hogyan kell aranyat mosni a patakban. A kihalászott aranydarabkákat el is hozhattuk magunknak emlékbe. 

Kisvonattal a bányák felettForrás: Gáll Franciska

Az egyik legjobb élmény Calicóban a kisvonatozás volt. A Calico Odessa vasútvonalat 1958-ban építették meg a városban, amely azóta is rendszeresen üzemel. A körülbelül 10 perces hegykörnyéki vasutazás közben történelmi bányák mellett haladtunk el, miközben érdekes történeteket hallhattunk a bányászok életéről. 

Cowboy ruhát fel!

Az egyik vadnyugati házikóban kialakítottak egy western hangulatú fotóstúdiót, ahol kipróbálhattuk, hogy milyen érzés cowboy-nak, bányásznak, madame-nak vagy showgirl-nek lenni. Kiválaszhattuk a helyszínt, a jelmezeket, és a kellékeket, a fotós pedig segített a megfelelő pózok és jelenetek kialakításában.

Nagyon élveztük a western hangulatú fotózástForrás: Gáll Franciska

Nagyon tetszett ez a stílus és a hangulat ebben a hamisíthatatlan western környezetben, tényleg olyan volt, mint egy időutazás! Igazi cowboy pisztolyt és fegyvereket foghattunk a kezünkben, mögöttünk régi viszkis üvegek sorakoztak és korabeli festmények lógtak a falon. A képeket a fotózás után leválogattuk, és a legjobbakat kinyomtatva hazavihettük és e-mailben is megkaptuk. Calico egész évben izgalmas programokkal, zenei fesztiválokkal, és kísérteties rendezvényekkel várja a látogatókat. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek