Bali misztikus és lenyűgöző világa egy magyar nő szemével

Több mint két évvel ezelőtt Lázár Zsófi élete óriásit fordult. Férjhez ment, ami már önmagában is komoly változás egy nő életében, ám párjául indonéz férfit választott, akivel hamarosan útra kelt Balira, közös életük színtere felé. Nehéz lett volna Zsófinál jobb alanyt találni, aki megoszthatná velünk a szigettel kapcsolatos érzéseit és tapasztalatait, hiszen nagyon színesen, szemléletesen, érzékenyen, és szenvedélyesen tud mesélni. Kezdjünk is neki!

Milyen benyomások értek, amikor először megérkeztél a szigetre?

Már a virágokkal feldíszített, füstölőktől illatozó repülőtéren megszállt egyfajta nyugalom. Aztán, ahogy kiléptünk a szabadba, rám zuhant és körbeölelt a meleg, párás levegő, ami tudom, sokaknak mellbevágó, fullasztó, de számomra elringatóan kellemes. A szigeten autózva aztán alig tudtam betelni az utat szegélyező gondosan nyírt bokrok, a pálmafák, a mindenütt látható, Balinéz táncosokat, istenségeket ábrázoló színes szobrok látványával.

Misztikus világot tükröznek a sziget szobrai, építményeiForrás: Only France via AFP/NORBERT SCANELLA/ ONLYWORLD.NET/Norbert Scanella

A férfiak fehér-fekete kockás mintájú szárongot viselnek - hamar megtudtam, ez a két szín a jó és a rossz harcát, illetve harmóniáját, az egyensúlyt jeleníti meg, ami a balinéz hinduizmus egyik alapja. A csipkeblúzt, és színes sállal átkötött, szárongot viselő, fejükön gyümölccsel telt kosarakat hordó balinéz nők látványa pedig csak még tovább fokozták a vizuális élményt.

Tradicionális ruhát viselő nők tartanak egy ünnepségre - erre itt Bali szigetén mindig van ok és alkalomForrás: Hemis via AFP/FRILET Patrick / hemis.fr/Frilet Patrick / Hemis.Fr

Ha lehet általánosítani, miként jellemeznéd az indonéz lakosokat?

A balinézek és az indonézek általánosságban nagyon tiszták és ápoltak, még akkor is, ha szerény körülmények között, akár egy nyomorúságos putriban élnek, ami sajnos előfordul, hiszen ez itt Ázsia, és sok tekintetben szegény. Végtelenül kedvesek, de kifürkészhetetlenek. Két és fél év itt-tartózkodás után is nehéz megfejtenem, vajon mi járhat a fejükben. Mi rejlik vajon a mosolyuk, a lemah lembut, azaz mindig-légy kedves életfilozófia mögött, csak sejteni lehet. Nem véletlen, hogy az álarc, a maszk, a kultúrájuk egyik alapvető kelléke. Mindez nem jelenti azt, hogy képmutatóak volnának, inkább csak fenntartásokkal közelítenek a nyugati ember, ahogy ők neveznek minket, bule felé.

Zsófi muszlim egyenruhát viselő iskolás lányok társaságábanForrás: Lázár Zsófi

Nagyon tehetségesek, ittlétem során szinte egyetlen emberrel sem találkoztam, aki ne zenélne, festene, és a színészi képességeik sem elhanyagolhatóak. Szeretnek rébuszokban beszélni, célozgatni, és ezt is meg kell szokni, bár ebből eleinte sok félreértés adódott, ugyanis nem tudtam kitalálni, mire gondolnak, mit szeretnének. A gondolkodásukat átszövik a misztikus elemek, hogy démon van a házban, vagy fekete mágiát bocsátottak valakire. Egyébként az én házamban is volt már démonűzés, esküszöm, tényleg lakott ott egy, éreztem, és nem vagyok őrült. Itt minden más. Ez egy csodálatos, mágikus, misztikus, valósággá váló hiedelmekkel telt mesevilág.

Zene, vallás, tánc, misztikum szövi át az ott élők mindennapjaitForrás: Anita/Pixabay

Mennyire befogadóak az idegenekkel?

Családtagként bánnak egymással és az ismeretlenekkel is. Néném, bátyám, húgom mindenki, és bármikor készek szóba elegyedni. Sosem sietnek sehová, ráérnek. Santai, sabar, nyugalom, türelem mondják nekem is gyakran, ha elkap a magyar temperamentum. Teljesen fölösleges idegeskedni, holnap majd jobb lesz, majd megoldódik.

A gazdagság itt nem az anyagiakban mutatkozik meg - a pozitív hozzáállást, a lazaságot és a jókedvet viszont már az anyatejjel magukba szívjákForrás: traveLink/Pixabay

Keveset tudunk a balinéz kultúráról. Téged mi ragadott meg a legjobban? Képzőművészet? Zene? Tánc? Vallás?

Először a tánc. A kecak, a tűztánc. Ahogy állat- és démonmaszkokat viselő férfiak a tűz körül táncolnak, egy monoton, mantra-szerű dallamot kántálva, aztán a legong, ami egy élénk szemmozgásokkal, kifinomult kézmozdulatokkal előadott, történetet mesélő tánc. Utána a gamelán, ami egy öt illetve hét hangból álló skálájú zene, amit fém ütős hangszereken, gongon, és nádfuvolán játszanak, hangzásvilága pedig egyfajta meditatív állapotot idéz elő.

A zene, tánc és művészetek és a vallás szorosan átszövik a helyiek életétForrás: Agung Atmaja/Pixabay

Aztán a fa- és kőfaragók, a batikolt anyagok, a művészet, a kreativitás. A vallás a világon egyedülálló, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a hinduizmus és a helyi ősi animizmus keveréke. Indonézia a világ legnagyobb muszlim többségű országa, de vallásszabadság van. Lehetsz muszlim, hindu, buddhista, keresztény, mindenki békében, a másikat tisztelve él egymás mellett.

Mit szeretsz legjobban az ottani életedben?

A befogadó közeget. Nem tapasztalok ellenségeskedést, rivalizálást, negatív kritikát, gáncsoskodást. Itt mindenki kap lehetőséget, és az emberek, a helyiek és bevándorlók egyaránt mindenben segítik egymást. És a legjobb barát, a legnagyobb megtartó erő az emberi kapcsolatokon kívül számomra az óceán, a változó arcaival. A puszta látványa, a közelsége feltölt, megindít, elgondolkodtat, boldogsággal tölt el. Nem tudom már elképzelni az életem nélküle, ahogy élő zene nélkül sem.

Balin nem piszkálják egymást az emberek, helyette bölcsek, elfogadóak és szeretnek alkotni - itt éppen egy csipkét készítő nőForrás: Lázár Zsófi

A turizmuson kívül mivel foglalkoznak a helyiek, mivel töltik a napjaikat?

A balinézek mindennapjait átszövi a vallás, a szertartások, az Isteneknek készített canang-ok, áldozati kosárkák készítése, házi szentélyeik feldíszítése. Természetesen ők is élnek valamiből, ki rizstermesztéssel, ki állattenyésztéssel foglalkozik, ki ételfutárként, eladóként, kézművesként keresi a kenyerét, de természetesen vannak tanárok, hivatalnokok, rendőrök, orvosok. Sokan közülük azonban Indonézia más területeiről érkeznek ide dolgozni.

Sokan dolgoznak rizsföldeken, melyeket traszosan művelnek megForrás: Only France via AFP/HENRI TABARANT / ONLYWORLD.NET/Henri Tabarant

Melyek azok a látnivalók, városok, amelyeket feltétlenül meg kell látogatnunk, ha Balira utazunk?

Tapasztalatom szerint, ha a turista ideér, szeret pár napot az óceán mellett, a medencében tölteni, beszívni, belélegezni az itteni levegőt, felvenni a ritmust, azaz lelassulni. Utána jöhetnek a látnivalók, elsősorban Ubud, ami Bali kulturális és művészeti központja. Uluwatu, az Uluwatu Templom, az Anyatemplom Bali legmagasabb pontja, a Gunung Api vulkán alatt, a Tirta Empul szentély, ahol magunk is részt vehetünk például az úgynevezett melukat szertartáson, ami a víz általi megtisztulást, újjászületést jelent. Az én egyik kedvenc helyem Bedugul, hűvösebb levegőjével, fenyőfávaival, tavával.

A számunkra viccesen hangzó Bedugul lélegzetelállító látképeForrás: Hemis via AFP/FRILET Patrick / hemis.fr/Frilet Patrick / Hemis.Fr

Az Ubudi majomerdő a másik kedvencem. A makákók ugyan hajlamosak ellopkodni a kalapodat, a kamerádat, ha nem figyelsz, de magának a helynek, ami kb. 115 féle fafajtát felvonultató rezervátum, olyan levegője, kisugárzása van, hogy tetőtől talpig átszellemülten jössz ki onnan. Három, a 14. században épült templom is található itt. 

Vigyázni kell velük, mert amilyen cukik, olyan lopkodósakForrás: Niman Maharjan/Pixabay

De talán nincs is olyan hely Balin, ahová ne lenne érdemes ellátogatni! Sajnos magam sem jártam még be e Békés Megye méretű szigetet, hiszen rengeteg a látnivaló. Minden négyzetméteren száz csoda.

Bali lenyűgöző adottságai mellett hallottam olyan kritikát, hogy a sziget főleg parti részei néhol szemetesek. Neked mik a tapasztalataid?

Esős évszak idején az áramlat az óceánba természetes úton bekerülő faágakat, de rengeteg emberkéz által elszórt szemetet is a partra sodor. Takarítják rendszeresen, de nem mindig győzik. Szeméttelepek itt is vannak, amit a gerilla-szemétdombok keletkezését tiltó táblákkal igyekeznek megakadályozni, de a sziget méretéhez és szemétfeldolgozó kapacitásához képest jóval több hulladék keletkezik nap, mint nap.

Balin küzdenek a szemét ellen, de szerencsére rengeteg gyönyörű, tiszta partszakasza vanForrás: NurPhoto via AFP/Garry Lotulung/NurPhoto/Garry Lotulung

Hol érdemes fürdeni, hogy ezt elkerülhessük? Hol találunk tiszta, szép partokat?

Rengeteg aranyhomokos, szép strand van Balin, ilyen például Jimbaranban a Melasti Beach, de, akad bőven fekete homokos part is, mint a Padang Galak. A szomszédos szigetekre, Gili-re, Nusa Penidá-ra, Nusa Lembongan-ra is megéri áthajózni, ha belefér az időbe, illetve ha már többször jártunk Balin és változatosságra vágyunk.

A vízeséseket sem érdemes kihagyni, amelyekben szintén megmártózhatunk - ez itt a Kumpul vízesésForrás: Only France via AFP/MICHAEL PORTILLO/ ONLYWORLD.NET/Michael Portillo

Turistaként milyen közlekedési eszközzel praktikus bejárni a szigetet?

Balin gyakorlatilag nincs tömegközlekedés, a helyiek motorkerékpáron vagy autón, de főleg motorkerékpáron közlekednek. A forgalom kissé kaotikus, közlekedési rendőrt én itt még nem is láttam. Azonban, ha valaki tapasztalt motoros és át tud szokni a baloldali közlekedésre, jó ötlet motort bérelnie.

Balin tényleg mindenki motorozikForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Johannes P. Christo

Aki nem szeretne maga vezetni, annak érdemes letöltenei a Gojek vagy Grab applikációt, fillérekért rendelhető motoros illetve autós sofőr. A Blue Bird taxira ugyanez vonatkozik. Rengeteg magánsofőrt is találhatunk, akik egy teljes napra kb. 8500 forintot kérnek.

Milyen az indonéz konyha, mit érdemes megkóstolni?

Az indonéz konyha nagyon ízes, változatos, de természetesen szinte mindenhez rizst fogyasztanak. A húsevőknek a balinéz babi guling, malac sült kihagyhatatlan, de a vegetáriánusok sem maradnak éhen, nekik tökéletes választás a zöldségekből készült gado gado, a tofu, a tempeh, ami szintén erjesztett szójából készül.

Denpasar városa színes árukkal megrakott piaca felülnézetbőlForrás: robertharding via AFP/Melissa Kuhnell/Melissa Kuhnell

Aki levesre vágyik, annak ajánlom a soto ayam-ot vagy a sop buntut-ot, előbbi csirke, utóbbi ököruszály leves, természetesen a magyartól eltérő, de nagyon kellemes ízesítéssel. Az indonézek nemzeti étele, a nasi goreng, sült rizs csirkével vagy tenger gyümölcsivel pedig kihagyhatatlan. Személyes kedvencem a rendang, a lassú tűzön, rengeteg fűszerrel, péppé tört összetevővel készült szumátrai marhahúsból készült fogás, ahogy a szintén szumátrai ételt, a kókusztejjel főtt soto medan-t is nagyon kedvelem. Kedongananban, a halpiacon frissen sütött tengeri finomságok pedig egy külön fejezet, abba már bele se kezdek...

Indonézia legnagyobb, jámbor lakói"Forrás: AFP/Sonny Tumbelaka"
Zsófi praktikus tanácsai
• Soha ne menj ki 100 faktoros napvédő nélkül, kalap nélkül sehova se, az arcodat különösen óvd, minőségi napszemüveged ne hagyd otthon!

• Mivel Bali az egyenlítő alatt 8 fokkal fekszik, egész évben párás és meleg az idő, ami megterhelheti a szervezetet, különösen, akinek szívproblémái vannak, ezért fontos, hogy a gyógyszereit ne hagyja otthon. Ha egészséges is vagy, azért hasmenés ellenni szerekkel fegyverezd fel magad!

• Ha úgy érzed, hogy valami nem stimmel, mindjárt elájulsz, tégy egy csipet sót a nyelved alá! Ez mindig beválik, ha csak picit ki vagy száradva illetve kerülget a „hőguta".

• Csapvizet ne igyál, de fogat moshatsz vele!

• Ne igyál erős szeszest italt, ezen az éghajlaton csak az itteni lakosok, illetve azok nem lesznek rosszul tőle, akik megszokták az éghajlatot. Maradj csak a helyi Bintang sörnél, de abból se vidd túlzásba!

• Hozzál szúnyogcsípés elleni kenőcsöt!

• Ne próbálj szörfözni, ha nem tudsz!

• Legyezőt vagy kis motoros arcventillátort szerezz be!

• Ha nem bírod a chili-t, ne egyél chili-t!

• Ne dobjál a WC-be papirost meg semmit, mert eldugul!

• A légkondit tartsd 22-25 fok körül, mert ha utána kimész, meg fogsz fázni!

• A strandon az árusokkal ne létesíts szemkontaktust, ha tolakodók, mondd sokszor, hogy no please, másként 20 ezer forintot minimum otthagysz, mert egyik árus jön a másik után.

♥ Légy kedves a helyiekkel! Viszonozni fogják.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek