Két súlyos medvetámadás történt a napokban, az egyik egy hazánkhoz közeli faluban

Két egymástól nagyon messze eső esetről van szó, de egy közös bennük, valószínűleg mindkettő azért történt, mert a vadállatoknak egyre szűkül az élettere, és olyan helyekre "zarándokolnak" el, ahol normális körülmények között meg sem jelennének. Ennek a változásnak az eredménye, hogy a napokban egy jegesmedve jelent meg egy távoli faluban Alaszkában és megölt két embert, valamint egy vélhetően bocsos anyamedve, kisfiúra támadt Abásfalva határában. 

A faluban megjelenő jegesmedve több embert is üldözőbe vett - A kép illusztrációForrás: Shutterstock/Ylq

Az AP News szerint a jegesmedve támadás kedden Walesben, a Seward-félsziget nyugati csücskében történt, mikor a faluban megjelenő jegesmedve több embert is üldözőbe vett. A jegesmedve támadásnak két halálos áldozata van, egy nő és egy kisfiú. A hatóságok elmondása szerint a medvét egy helyi lakos lelőtte. 

Eltérően attól, amit gondolnánk, Alaszkában egyébként nem túl gyakori a végzetes jegesmedve támadás. Legutóbb 1990-ben ölt meg egy jegesmedve egy embert Walestől északra, Point Lay falujában. A hatóságok később azt mondták, hogy az állaton az éhezés jelei mutatkoztak. 

A barnamedve a bokrok közül támadt a 16 éves fiúra - A kép illusztrációForrás: Shutterstock/Ondrej Prosicky

A hétvégén pedig a lábán és a lapockáján sérült meg komolyabban az a 16 éves fiatal, akit egy több száz kilós medve támadt meg az Abásfalva határában lévő mezőn – olvasható a szekelyhon.ro oldalán.

A fiú a barátaival kecskéket legeltetett, amikor a medve egy bokorból hirtelen ráugrott és a lábánál fogva ráncigálni kezdte. Az állat több centiméter mély vágásokat ejtett a fiatal fiú testén. A fiú barátai uszították közben az őrzőkutyákat, amelyek a medvére rontottak, a nagyvad ekkor engedte el az áldozatát.

A fiút jelenleg is kórházban ápoljákForrás: Székelyhon

A fiút azóta is kórházban ápolják, a körülményekhez képest azonban jól van, és pár nap múlva haza is engedik. A helyiek szerint a fiú valószínűleg behatolt a bocsos anyamedve területére, azért történhetett a támadás.

A helyi polgármester szerint a vadállat jelenléte veszélyes lehet a lakosokra – főleg, hogy a településhez közeli részen  –, ezért elbújt meg. Ezért először csak az elriasztását fogják engedélyezni a hatóságok, ám ha ez nem válik be, akkor komolyabb beavatkozásra lesz szükség – jegyezte meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek