Drámai pillanatok Szilveszterkor: elsüllyedt szórakozóhely Belgrádban, tömegek Párizsban

Szilveszteri bulizás közben elsüllyedt Belgrád legismertebb szórakozóhelye. A Száva folyón álló Freestyler a szerb főváros éjszakai életének egyik legnagyobb és legnépszerűbb állóhajója. A Telegraf.rs szerint az objektum nem sokkal éjfél után süllyedni kezdett, az ott ünneplők pedig drámai pillanatokat éltek át. Az esetről videó is készült.

Két mentőcsapatot küldtek az állóhajóhoz, a vendégeket pedig szerencsére sikerült időben evakuálni. A Nova.rs információi szerint egy lány könnyebben megsérült, őt a helyszínen ellátták, írja a delhir.info.

Eközben Párizsban szintén evakuálni kellett a Champs-Élysées-t, ugyanis váratlanul nagy tömeg, nagyjából egymillió ember zsúfolódott össze, hogy megünnepeljék 2023 kezdetét, miután a két évig tartó Covid-megszorítások miatt aki csak tudott, a híres sugárútra ment ünnepelni.

Ennyi ember gyűlt össze a Champs-Elysees-n, miközben a szilveszteri tűzijátékra vártakForrás: AFP/Julien De Rosa

A francia hatóságok arra számítottak, hogy körülbelül 500 000 párizsi, illetve turista özönlik a sugárútra, ahol éjfélkor a Diadalív körül hatalmas, 340 kilogrammnyi tűzijátékot indítottak el. Ám 1 millió ember érkezett oda egész Franciaországból, valamint turisták az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. Az ünneplők szorosan egymáshoz préselődve zsúfolódtak össze a sugárúton, ezért még több rendőrt vezényeltek a helyszínre. A tömeget nem sokkal az éjféli tűzijáték után evakuálták, írja a theguardian.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek