Százéves, dühös üzenetet találtak egy ledöntött szobor alatt

Több mint százéves múltra visszatekintő üzenetet találtak a kanadai Manitobában Viktória királynő szobra alatt, amelyet tavaly a Black Lives Matter tiltakozások során tüntetők döntöttek le. A dühös üzenet az 1921-ben hatályos tiltó törvényeket célozta meg, és csak azután fedezték fel, hogy a szobrot lefordították a talapzatáról. A tavalyi szobordöntésről videófelvétel is készült, íme!

Miközben a munkások kiásták a földet a ledőlt szobor alatt, egy palackot találtak a szobor tövében. Az 1921. július 30-i keltezésű levél elsősorban az alkohol hiányát emlegeti fel a tilalom idején, ami miatt egy hagyományt is meg kellett szakítani a szoborállításkor. Az Egyesült Államokban 1920 és 1933 között ugyanis tilos volt alkoholt előállítani, importálni vagy értékesíteni, Kanadában úgyszintén.

Több mint 100 évig állt békésen a szobor a talapzatán, mielőtt ledöntötték volnaForrás: robertharding via AFP/Richard Cummins/Richard Cummins

Az üzenet így szól: „A tilalom miatt nem tudjuk betartani azt a szokást, hogy egy üveg pálinkát helyezünk a kő alá, amit nagyon sajnálunk" – idézett az üzenetből Reg Helwer, a kormányzati szolgáltatásokért felelős miniszter. Az üzenetet egy kőfaragó, több munkás és egy bürokrata írta alá, aki akkoriban a tartomány közmunkaügyi miniszterhelyettese volt. Miután a tiltakozók a szobrot ledöntötték, a fejét az Assiniboine-folyóba dobták a bennszülött gyermekek sírjai feletti tüntetés során – írja a cbc.ca.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek