Egy paradicsomi úti cél, ahova hamarosan már nem utazhatunk akármikor

Francia Polinézia bejelentette, hogy korlátozásokat vezet be a turisták számának féken tartása érdekében, írja a Time Out brit magazin. A 121 szigetből és atollból álló Francia Polinézia legnépszerűbb úti célja Tahiti és Bora Bora. Sokan érkeznek a szigetcsoportra nászútra, de a túrázók, sznorkelezők is nagyon kedvelik.

Francia PolinéziaForrás: Maridav/Shutterstock

Az új intézkedés a csendes-óceáni szigetcsoport fenntarthatósági törekvésének a része, amelynek célja, hogy kevesebb, de „válogatott" turistákat vonzzon. A „Fāri'ira'a Manihini 2027" névre keresztelt ötéves terv célja a tömegturizmus visszaszorítása, valamint az ország helyi kultúráinak és természeti szépségeinek megőrzése.

A turisták évi összlétszámát lakosonként körülbelül egy külföldi utasra korlátozzák, ami azt jelenti, hogy évi maximum 280 ezer turistát terveznek fogadni.

És ez még nem minden. A francia polinéziai kormány azt is közölte, hogy előnyben részesíti azokat a látogatókat, akik helyi hajótársaságokon keresztül érkeznek, és 700-nál kevesebb utast szállítanak, a messziről érkező hatalmas tengerjáró hajókkal szemben.

2019-ben Francia Polinézia körülbelül 300 ezer látogatót fogadott, ami az eddigi legmagasabb szám volt. Az új korlátozásnak tehát elsősorban nem a tömegturizmus elleni küzdelem a célja, sokkal inkább egy megelőző lépés, amellyel szeretnék megakadályozni, hogy a sziget túlságosan népszerűvé váljon.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek