Az utolsó, teljes elszigeteltségben élő brazil őslakos is eltávozott

Holtan találták egy érintetlen őslakoscsoport utolsó tagját Brazíliában. A férfi, akinek a nevét nem ismerték, teljes elszigeteltségben élt az elmúlt 26 évben – közölte az őslakosok ügyeivel foglalkozó brazil szervezet, a Nemzeti Indián Alapítvány (Funai).

A férfit a "gödrök embere" néven emlegették, mivel jellemzően mély gödröket ásott. Ezek közül néhányat csapdaként használt állatok elejtésére, néhányról pedig úgy tűnt, mintha rejtekhely lenne.

A férfit nagyon ritkán sikerült lefoztózni, egy 2011-ben készült felvételen az látható, ahogy fejszével vágja ki a fákat az erdőbenForrás: NATIONAL INDIAN FOUNDATION / AFP

A csoport a Bolíviával határos Rondonia államban lévő, Tanaru őslakosok által lakott területen élt. Az őslakost 26 évvel ezelőtt látták meg először a szervezet tagjai, azóta az alapítvány 53 kunyhót azonosított, amelyeket használt. A kunyhóknak egyetlen ajtajuk volt, és mindegyikben találtak egy-egy gödröt, a férfi így kapta a "gödrök embere" vagy a "gödrös indián" becenevet.

A férfi holttestét augusztus 23-án találták meg egy függőágyban az egyik szalmakunyhója előtt, erőszakos cselekményre utaló jeleket nem találtak. A "gödrök embere" annak az őslakos csoportnak volt az utolsó tagja, amelynek másik hat tagját még 1995-ben ölték meg.

A törzs többségét valószínűleg az 1970-es években ölték meg földfoglaló farmerek.

A "gödrök embere" a feltételezések szerint körülbelül hatvanéves lehetett, és természetes halállal hunyt el. A tisztviselők nem találtak arra utaló jeleket, hogy behatoltak volna a férfi területére, a kunyhójában sem nyúltak semmihez, ennek ellenére a rendőrség szakértői csoportja elvégezte a holttest első vizsgálatát, majd a szövetségi rendőrség igazságügyi orvosa végzi el a boncolást - írták a cikkben.

Rondonia sziklákkal, és áthatolhatatlan dzsungelekkel tarkított tájain könnyen el tudtak szigetelődni a törzs tagjaiForrás: Ideval01/Wikipedia

A "gödrök emberét" 1996 óta a Funai, a brazil őslakosügyek szervezete, a Nemzeti Indián Alapítvány ügynökei felügyelték, vigyázva a biztonságára. Drónok, valamint egy háromdimenziós szkenner segítségével figyelték, és különböző nyomokat is gyűjtöttek a lakhelyén, ezeket szintén elemzik. Brazília alkotmánya szerint az őslakosoknak joguk van a hagyományos földjükhöz, így nem egyedi eset, hogy a földfoglalók egyszerűen megölik őket.

A Funai tagjai 2018-ban filmezték le a férfit a dzsungelben, a felvételen egy fát ütöget egy fejszének tűnő tárggyal.

Azóta nem látták, de az ügynökök megtalálták a szalmából épített kunyhókat, valamint a mély gödröket. Némelyik alján kihegyezett tüskéket találtak, ezek valószínűleg csapdák voltak, míg a többit vélhetően rejtekhelyként használta. A kunyhókban és a táborhelyeken talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a "gödrök embere" kukoricát és maniókát, valamint gyümölcsöket, például papaját és banánt termesztett.

Brazíliában mintegy 240 őslakos törzs él, sok veszélyben van, mivel az illegális bányászok, fakitermelők és földművesek behatolnak a területükre - figyelmeztetett a Survival International, az őslakosok jogaiért küzdő érdekvédelmi szervezet. Köztük 114 olyan őslakos népet azonosítottak, amely teljesen elszigetelten él - írja a MTI.

A címlapkép csak illusztráció - China Trindad / Shutterstock.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek