Milánó szökőkútjai elapadtak a szárazság miatt

Két nappal ezelőtt, június 24-én arról érkeztek a hírek, hogy Olaszország több részén meteorológiai riasztást lépett életbe, mivel a mostani már a harmadik hőhullám a nyár kezdete óta. Az előrejelzések szerint az olasz csizma sarkában, Puglia tartományban és Szardínián, valamint Firenze és Bologna városában is 43 Celsius-fok feletti hőmérsékletre is lehet számítani.

Az országos meteorológiai szolgálat közleménye szerint ritkaságnak számít, hogy az utóbbi több mint két hétben a hőmérő higanyszála nem ereszkedett egyszer sem 35 fok alá, és a hőség a következő tizenöt napban sem enyhül.

Erre a ritka helyzetre válaszul, Milánó vezetősége úgy döntött, hogy szemptember végéig víz nélkül maradnak a szökőkutak és egyéb díszkutak a városban. A döntést június 25-én az északolasz nagyváros polgármestere, Giuseppe Sala jelentette be.

Az ivókutak üzemben maradnakForrás: Shutterstock.com / Alessandro Perazzoli

A döntés szerint csak azokban a medencékben marad víz, amelyekben növények vagy állatok is élnek, de a városi parkok és zöldfelületek locsolásával felhagynak; csak a frissen ültetett facsemetéket öntözik majd. Sala a milánóiakat is felszólította, hogy a lehető legkevesebb ivóvizet használják el a háztartásban, és a növények öntözésére. Az utcai ivókutak azonban tovább működnek - olvasható az MTI hírében.

A légkondicionálók használatát nem tiltották be, de a polgármester kérte, hogy a lakásokat és az irodákat ne hűtsék le 26 fokosnál jobban, nehogy fennakadások legyenek az áramszolgáltatásban. Számos más olasz városban léptettek életbe hasonló vízfogyasztási korlátozásokat a súlyos aszály miatt. A leghosszabb olasz folyó, a Pó szintje 70 éve nem volt olyan alacsony, mint ezen a nyáron. A polgármester egyébként nem közölte, hogy pontosan mikor zárják el a csapokat a nem létfontosságú díszkutaknál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek