Ez a világ leghosszabb hulláma, amit még a törvény is véd

Chicama-hullámnak hívják a perui tengerpart csupán egy bizonyos pontján előforduló hullámsort, amely az egyetlen a világon, amit törvény véd. Hogy ez mit jelent? Hogy a hely két kilométeres körzetében semmi nem építhető, így a természetes kialakulását semmi sem befolyásolhatja. A Föld első és egyetlen védett hulláma nem mellesleg a világ leghosszabb hulláma is, és természetesen a szörfösök álompartja.

Álmos városból szörfparadicsom

A Chicama-hullám hivatalos perui neve a Mamape, amit „soha véget nem érő hullámra" lehetne lefordítani. Ezek a hullámok Peru északnyugati részén érnek partot Puerto Malabrigo (más néven Chicama) egykor álmos kis városánál. A település légvonalban körülbelül 560 km-re északra fekszik Limától, Trujillo városától pedig másfél órás autóútra, északnyugatra.

Chicama partján egyre több szörfös bukkan felForrás: Melissa Guadalupe/Wikipedia

A különleges jelenség az 1960-as években kezdett ismertté válni a szörfösök körében, és emiatt a város egyre erősödő turisztikai fellendülést tapasztalt. Egészen pontosan a Hawaiiról érkezett szörfös, Chuck Shipmannek köszönhető a hely felvirágzása, ő volt az, aki felfigyelt rá, hogy milyen rendkívüli hosszúságú hullámok vannak errefelé. Mára szörfösök ezreit vonzza a hely a világ minden tájáról.

A tökéletes hullámsor, amiből ötvennél is több lehet

Mitől tökéletes egy hullám? Attól, hogy szinte tökéletesen formálódik. Ez itt annak köszönhető, hogy errefele nincsenek zátonyok, a tengerfenék pedig többnyire homokos. Az elhagyatott Chicama partvonal egy földnyelvben csúcsosodik ki, ez pedig azt eredményezi, hogy a délről érkező hullámok körbeveszik a csúcsot, és több tucat hullámvonalat alkotnak.

Ameddig a szem ellát, katonás sorban érkeznek a hullámokForrás: WF Surf/Surf House Chicama/Facebook

Ezek messzebbről érkeznek a part felé, mint bármely hullám a világon. Emlékezetes napokon pedig több mint 50 hullámsort is meg lehet számolni, amelyek a horizonttól közelednek a part felé.

Hullámtöréskor a hullám közepén lehet átcsusszanniForrás: Stan Shebs/Wikipedia

Itt a hullám Malpasóban kezdődik, mielőtt Keysbe, El Pointba és El Hombréba ér. Minden ilyen hullámtörésnek megvannak a sajátossága. El Point a legnépszerűbb szakasz, mert a szörfösök egy teljes kilométert lovagolhatnak rajta.

A hullámok itt azért népszerűek a szörfösök körében, mert ideális körülmények között akár négy kilométeren keresztül is haladhatnak a vizen. A szörfösök számára tökéletes hullám kialakulásához a hullámoknak 1,8 méternél nagyobbnak kell lenniük. Egy tökéletes hullámot Chicamánál akár 4 percig is meg lehet lovagolni, ami a szörfösök szerint 240 másodperc tiszta eufória.

Kezdők is próbálkozhatnak

A hullámok áprilistól októberig a legjobbak itt, amikor az elhúzódó szelek és a Csendes-óceánon kibontakozó viharok elérik Perut. Az éghajlat olyankor meleg és tavaszias (15-28 °C), de a szél miatt már a tengerparton sétáláshoz is 2-3 mm-es neoprén ruha és cipő ajánlott.

A szél is besegít, hogy ilyen tökéletes hullámok alakuljanak kiForrás: Surf House Chicama/Facebook

A szörfözés itt a kezdőktől a profi szörfösökig minden tudásszinten művelhető. A területen ugyan erős áramlatok is vannak, de a közeli hajószolgálat készen áll a partra evezni nem tudó szörfösök kisegítésére.

Ez a fotó erősen tükrözi az itteni életérzéstForrás: Surf House Chicama/Facebook

Az itteni, egyedülálló hullámok védelmére tett erőfeszítések több mint egy évtizedig tartottak. A 27280-as számú törvény végül 2016-ban született meg. Megtiltotta az építést, ami veszélyeztetette volna a hullámok kialakulását. A nemzetközi hullámvédelmi csoportok – mert ilyenek is léteznek – további 130 hullám esetében igyekeznek ilyen védelmet szerezni. Hasonló hullámok előfordulnak Namíbiában, Dél-Afrikában és Ausztráliában, bár egyik sem olyan hosszú, mint Chicamában.

(Forrás: explorersweb.comsurfertoday.com)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek