Új, nagysebességű vonattal kötik össze Párizst Berlinnel

A nagysebességű vasúti közlekedés továbbra is virágzik Európában. A tervek szerint jövőre indul a Párizs és Berlin közötti közvetlen vonal. Az SNCF francia vasúttársaság közölte, hogy a szolgáltatás 2023 decemberében indulhat.

Az SNCF nagysebességű vonatain gyorsan és kényelmesen utazhatunk az országok közöttForrás: SNCF/Facebook

"Ennek van értelme, mert azt látjuk, hogy az emberek egyre nyitottabbak a hosszabb utazásokra. Tényleg vannak emberek, akik hajlandóak öt órát, hat órát, hét órát vonaton tölteni" – mondta Jean-Pierre Farandou, az SNCF vezérigazgatója az AFP-nek az Euronews-on keresztül.

Ebben az esetben a Párizs–Berlin útvonal hét órát vesz igénybe" – magyarázta.

Nagysebességű vasúti járatok már közlekednek Párizs és a németországi Frankfurt, Stuttgart vagy Mannheim között, de a francia fővárosból jelenleg nincs közvetlen vonal Berlinbe.

A Párizs-Milánó és a Párizs-Barcelona nagysebességű vonatutak is rendkívül népszerűek, és elképesztő kihasználtsággal közlekednek. Ugyanezt várják majd a Párizs-Berlin járattól 2023 decemberében. Napi egy vonat indul majd a két főváros között, később pedig új éjszakai járatot is indítanának – írja a LP.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek