Dél-Olaszország tengerparti gyöngyszeme: Polignano a Mare

Dél-Olaszországi utazásunk második részében egy olyan tengerparti helyszínt mutatunk be, ahova Bari városából pikkpakk eljuthatunk. Egy kis szervezést igényel az út, de Polignano a Mare határozottan megéri, hogy saját szemünkkel csodáljuk meg. A vonatút pedig már maga is élmény. Ismét szép fotókat hoztunk, induljunk hát útnak!

Polignano a Mare (ejtsd: polinyáno á máre) egy rendkívül hangulatos és tavasszal igencsak szeles kisváros 30 kilométerre Baritól. Ha fotókat keresünk róla az interneten, rögtön megpillanthatjuk a sziklák közé ékelődött strandját, vagyis a Lama Monachile-t, de fehérre meszelt házai, keskeny utcácskái és valóban vendégszerető lakosairól is ismert. 

Az óváros magja, ami a tartományban szinte minden városban ugyanúgy néz ki!Forrás: Travelo.hu

Ez a nyugalmas kisváros volt az első külön programunk, miután megérkeztünk a dél-olaszországi Bariba. Egyszerűen, a Bari Centrale vasútállomásról el lehet ide jutni. A vonalat nagyon keresgetni sem kell, mert a vasútállomás nagy kijelzőjén pillanatok alatt megtalálni az útvonalak között. Arra induljunk, ami Lecce irányába visz.

A jegy ára 2022 március elején 2.70 euró volt. Mivel a város nem túl nagy, ezért egy könnyed egynapos kirándulásként beiktatható bármikor. Vonatok folyamatosan mennek. A Ferrovie Del Sud EST oldalán keresztül kereshetjük az úti célok között Polignano a Marét Bari Centrale kiindulással. Az út körülbelül 30 és 40 perc közötti. 

Vonatútra fel! - Galéria is nyílik, ha a képre kattintotok!Forrás: Travelo.hu

Ha megérkezésünk után leszállunk a vonatról, biztos nem fogunk eltévedni, mivel mindeni egy irányba megy, lefelé a tengerpart felé. A városka középpontjában aztán két irányba indulhatunk, ha jobbra megyünk, akkor végig sétálhatunk Polignano a Mare döbbenetesen szép, pontosan a házak között húzódó tengeri panoráma útján, ahonnan láthatjuk a mészkősziklákba vájt kisebb nagyobb barlangokat a város alatt. Hallhatjuk a Adriai-tenger brutális zúgását, ahogy a mai napig folytatja barlangvájó munkáját, illetve dacolhatunk a széllel, aminek bizony iszonyú ereje van a kis házak között. (Hogy baráti társaságunk szerteszét szálló haja miként mutattott a szélben, arról nem közöltünk képet, de el tudjátok képzelni. Címlapra kívánkozó fotók lettek - a szerk.)

"Volare, oooho, cantare oooo oh ..."Forrás: Travelo.hu

Ha először ezen a környéken sétálunk egyet, akkor a teljesen fehérre meszelt, kis bárokkal és éttermekkel tarkított sétáló utcát is felderíthetjük. Az utca érdekessége, hogy a fejünk fölött végig a Volare című dal dalszövege olvasható. Este ezek a fénycsövek világítják be az utcát. És, hogy miért? Először mi sem tudtuk, de aztán utanakérdeztünk, és kiderült, hogy a kék égről szóló, mindenki által ismert dal énekese Domenico Modugno ebben a tengerparti kisvárosban született. 

A sziklák között várakozó strand

Az olaszok ott strandolnak ahol lehet. Viszik a törölközőiket és lerakják ott, ahol éppen a legszebb látvány éri őket. Így van ez a Lama Monachile, vagy más néven a Cala Ponte stranddal is. Ez a fotókon már mindenki által látott partszakasz Olaszország egy legérdekesebb strandja. De nincs kiépítve, nem várnak napernyők, bárok és napozóágyak. A strand szó szerint az óváros szívében található; csak egy híd választja el tőle.

Még több képért kattintsatok a fotóra!Forrás: Travelo.hu

Hogy le tudj menni a partra, először fel kell menni a házak közé a túloldalon, aztán lesétálni egy árokban kialakított sziklakert utacskái mentén magához a strandhoz. A partszakaszt, melyet nagy és sima kavicsok borítanak, egyik oldalról a sziklákra épült házak a másikról pedig évezredek alatt kivájt barlangok szegélyeznek. Ott jártunkkor, március elején a szél itt sem volt kegyes hozzánk, de fürdőzők és sziklaugrók nélkül is élményszámba ment a hely szépsége. A strandra csak a megfelelő utat kell megtalálni, egyébként szezonban is ingyenes a belépés.

A sziklás tengerpart mészkőből áll, amit látványos és tagolt partvidékké alakított a hullámzás. Amint már említettük, a panoráma úton végig láthatók a házak alá benyúló barlangok. Az egyik ilyenben, a Cala Ponte-hoz közel egy híres étterem, a Ristorante Grotta Palazzese üzemel. A vendégek itt a természetes boltozat alól személhetik a tengeri kilátást, miközben a nem mindennapi fogásokat ízlelgetik. De a Grotte Palazzese nem az átlagos pénztárcának való hely. Degusztációs menüsora minimum 150 euró fejenként. 

Az olaszok jönnek, lerakják a törölközőt, és máris strand a strand ...Forrás: Travelo.hu

Ha ide nem is foglalunk asztalt hónapokkal korábban, Polignano a Mare-ban rengeteg más finomságot is meg tudunk kóstolni. Arra azonban figyeljünk, hogy itt is, mint minden más olasz településen 13 és 14 között megáll az élet, bezárnak a boltok és éttermek, majd legkorábban 17 óra 17:30 körül nyitnak ki újra. Szóval ha megéheztünk, akkor még 13 óra előtt csapjunk le egy forró Panzerottira pont a strand feletti hídnál. Véleményünk szerint a Panzerotteria La Rotellina a legjobb a városban. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek