A jövő itt van: Ilyen hotelekre várunk már évek óta

Az angliai room2 vállalat szállodái, pontosabban úgynevezett hometeljei ötvözik a szállodai szolgáltatásokat a butikhotelek és az apartmanszállodák egyediségével, de közben olyan otthonos "lakásokat" biztosítanak, mintha az Airbnb-nél foglaltunk volna. 

Forrás: rooom2 Chiswik / Facebook.com

Legújabb, egyben harmadik hometeljük, mely Nyugat-London Chiswick negyedében található, rá tesz még egy lapáttal az egyediségre, ugyanis az épület szén-dioxid-kibocsátását nullára csökkentették a ház teljes életciklusára.

Amint a room2 oldalán is írták, ez a világ első olyan szállodája, amelynek karbonlábnyoma a hotel teljes életciklusa során nulla. Nem csupán a napi működést oldják meg nulla szén-dioxid-kibocsátással, hanem az építkezést, a karbantartást, a későbbi felújításokat, és az épület bontását is, ha eljön majd az idő.

Előzetes becslések szerint az épület 89 százalékkal kevesebb energiát használ fel négyzetméterenként, mint egy tipikus brit hotel. 

A vállalat tulajdonosai, Rob és Stu Godwin szó szerint a fenntarthatóságra építették az épületet, hiszen a ház alatt egy hőszivattyú helyezkedik el, a napelemek pedig az energiaigény 5%-át elégítik ki. A tetőt bezöldítették többféle fotoszintetizáló és levegőtisztító növénnyel, a méretre szabott, vagány bútorokat pedig egytől-egyik helyi vállalkozókkal készíttették.

A zero carbon hotelForrás: rooom2 Chiswik / Facebook.com

A hometel szobái december elseje óta foglalhatók. Ha kipróbálnánk egyet, jó ha tudjuk, hogy a foglalás 24 órára szól, vagyis 14-től lehet becsekkolni és másnap 14-ig kell elhagyni a szobát. Reggelit, ebédet és vacsorát magunknak készíthetünk a kis konyhában, de ha kedvünk tartja házhoz is rendelhetjük London legfinomabb ételeit.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek