Ez az ország végleg elszakad a brit monarchiától, kikiáltják a köztársaságot

Függetlenségének 55. évfordulóján Barbados régóta áhított vágya végre beteljesül: a karibi térség szigetállama ugyanis ekkor tervezi kikiáltani a köztársasági államformát. A november 30-i eseményen iktatják be hivatalába az ország új elnökét is, aki II. Erzsébet királynőt váltja az államfői szerepében - derül ki a magyarnemzet.hu cikkéből.

Barbados Országháza Bridgetown-banForrás: wikipedia.org / regani

Sandra Masont szerdán kétharmados többséggel szavazta meg az ország elnökének a barbadosi parlament. A jogi végzettségű, 72 éves Sandra Mason 2018 óta az ország főkormányzója, és ő volt az első női tagja a barbadosi fellebbviteli bíróságnak is. Az orszég miniszterelnöke, Mia Mottley hozzátette: bíznak abban, hogy továbbra is fenntarthatják a kapcsolatot a brit uralkodóval.

A karibi sziget kormánya tavaly jelentette be a tervét, miszerint végleg maguk mögött hagynák a gyarmati múltat. Az alkotmányt vizsgáló barbadosi bizottság még 1998-ban javasolta, hogy váltsanak köztársasági államformára, amit a 2018-ban leköszönő előző miniszterelnök is szorgalmazott.

Az apró, alig 439 négyzetkilométeres és mintegy 300 ezer lakosú sziget 1966-ban kiáltotta ki a függetlenségét, számos másik egykori brit gyarmathoz hasonlóan azonban megtartotta az alkotmányos monarchiát, bár a brit uralkodónak valójában csak ceremoniális szerepe maradt.

Nem Barbados ugyanakkor az első olyan ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely elszakad a monarchiától, bár már majdnem három évtizede nem volt példa hasonló esetre. Legutóbb, 1992-ben a kelet-afrikai Mauritius döntött úgy, hogy búcsút vesz a királynőtől. A karibi térségben jellemzően a függetlenség elnyerését követő néhány évben söpört végig egy elszakadási hullám: 1970-ben Guyana, 1976-ban Trinidad és Tobago, majd 1978-ban a Dominikai Köztársaság vált meg a monarchia intézményétől.

Jelenleg még 15 ország tartozik II. Erzsébet „birodalmába", beleszámítva olyan óriásokat is, mint Kanada, Ausztrália vagy Új-Zéland. A változás elsősorban két országban van terítéken: az ugyancsak karibi Jamaicában, ahol belpolitikai nehézségek hátráltatják a döntést, valamint Ausztráliában. Utóbbiban 1999-ben népszavazást is tartottak a kérdésben, ám akkor a köztársaságpártiak alulmaradtak, de bő húsz évvel később az ügy még mindig nem került le a napirendről.

Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek