Abszolút rekorderek csúcspontjai: a legtöbb aranyérmet begyűjtő sportolók kedvenc olimpiái

Michael Phelps, Larisza Szemjonovna Latinyina és Paavo Nurmi – három élsportoló, akik újra és újra rekordokat döntöttek a megszerzett olimpiai aranyérmek számában, és ezzel még életükben legendákká váltak. De vajon a sok közül melyik olimpiai helyszínen érezték magukat a legjobban, mi volt számukra a leginkább emlékezetes momentum? Ezt a témát járjuk most körül, a világ legnagyobbjai előtt tisztelegve.

Michael Phelps: öt olimpia után Rió az abszolút kedvenc, de nem azért, amiért hinnénk

Nincs ember az olimpiák történetében, aki több aranyérmet nyert volna, mint az amerikai úszófenomén, Michael Phelps, aki 23 aranyat őriz a szekrényében. A bajnok története egyszerre megdöbbentő és inspiráló: 1996-ban, az atlantai olimpiai játékok idején 11 éves kiskamaszként követte a tévében a versenyeket, akkor és ott eldöntötte: ő maga is élsportoló akar lenni. Kemény munkával három évvel később már az amerikai úszóválogatott tagja volt, a következő évben pedig – alig 15 évesen – kijutott az olimpiára.

Ekkor még nem nyert érmet, de 2001 után felgyorsult a karrierje, rekordot rekord után döntött, a 2004-es athéni ötkarikás játékokról már hat aranyat és két ezüstöt vihetett haza, 2008-ban Pekingben pedig nyolcszor végzett az első helyen. Phelps minden szempontból rekorder: karrierje kezdetén ő volt – 70 év után – a legfiatalabb férfi olimpiai versenyző Atlantában, majd 31 évesen ő volt a legidősebb aranyérmes is egyéni sportban Rióban, ahol ötször állhatott a dobogó csúcsára, miközben – újabb rekordként – öt olimpiai csapatnak is tagja volt.

Azt hinnénk, egy ilyen elkötelezett úszónak az volt a kedvenc olimpiai helyszíne, ahol a legtöbb aranyérmet gyűjthette, de nem. "Számomra a legnagyobb élmény Rió volt, mert végig velem lehetett a feleségem, Nicole, és az akkor még csak két hónapos kisfiam, Boomer. Óriási élmény volt apaként jelen lenni, figyelni a kisfiamat, majd amikor a versenyszámoknak vége volt, kirándulni kicsit a családommal. Fantasztikus érzés olimpiai bajnoknak lenni, de Rióban értettem meg, hogy az apaság a legjobb dolog, ami csak történhetett velem" – nyilatkozta nemrég az azóta már 36 éves, háromgyerekes Phelps a People magazinnak, aki 2000 óta idén először nem indult az ötkarikás játékokon.

Larisza Latinyina: Rómában az ókori "díszlet" volt rá a legnagyobb hatással

Mielőtt Phelps abszolút rekorder lett az olimpiai sportok világában, a szovjet tornász, Larisza Szemjonovna Latinyina volt a legtöbb érem birtokosa csaknem ötven éven át: karrierje során – 1956 és 1964 között – összesen 18 érmet szerzett (kilenc aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot). A ma már 86 esztendős Latinyina karrierjében az a lenyűgöző, hogy érmet nyert minden egyes versenyen, amin csak elindult, kivéve élete legelső megmérettetését az 1956-os melbourne-i olimpián, ahol a mi tornászlegendánk, az idén 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes volt az egyik ellenfele, később talajtornában holtversenyben is végeztek, de ez egyikük érdemeit sem kisebbíti.

Azelőtt a gimnasztikában nem volt olyan sportoló, aki két egymást követő olimpián is aranyérmet tudott volna szerezni, hiszen ez egy nagyon kemény sport, ahol az ízületek hamar elhasználódnak, a korosodás minden sportnál jobban megviseli a szervezetet. Latinyina ehhez képest három olimpián is tarolt, történelmet írva ezzel. És hogy melyik volt a tornászlegenda kedvence a három helyszínből? "Ó, engem Róma teljesen elbűvölt. Akkorra már rutinos sportoló lettem, nem voltam olyan lámpalázas, mint Melbourne-ben. Az olimpiai bizottság odafigyelt arra, hogy minden helyszínről jól láthatóak legyenek a gyönyörű ókori romok, és hát nekem Rómába, az örök városba eljutni kislányként is nagy álmom volt már. Egyszerűen imádtam a helyet" – vallott élményeiről a ma Moszkvában élő Latinyina az orosz Zvezdy i sovety magazinnak.

Paavo Nurmi: Párizs mindent vitt, mert a "halálból" tért vissza

"A repülő finn" – így becézték annak idején a finnek csodafutóját, az 1920-as évek legjobb közép- és hosszútávfutóját, aki több világcsúcsot is döntött a legkülönbözőbb távokon, 1500 métertől 20 kilométerig. Paavo Nurmi a mai napig a legeredményesebb olimpikonok listáján szerepel: karrierje során kilenc aranyérmet és három ezüstöt gyűjtött be az 1920-as, az 1924-es és az 1928-as olimpián, miközben 25 alkalommal állított fel világrekordot.

Nurmi olyan világsztárnak számított, hogy még életében bronzszobrot állítottak neki Helsinkiben, amit óriási megtiszteltetésként élt meg. Többször is elismerte azonban, hogy nem Finnország dicsőségéért, hanem önmagáért fut, és nem a világcsúcsok érdeklik, hanem az, hogy saját magából mindig a lehető legtöbbet hozza ki – és ez történetesen évről évre újabb világcsúcsokhoz vezetett.

Nurmi számára kétségkívül az 1924-es olimpia volt a leginkább emlékezetes. Nem azért, mert ekkor ünnepelték az olimpiai mozgalom 30 éves jubileumát, amely alkalmából az alapító-atya, az épp visszavonulására készülő Pierre de Coubertin kívánságára óriási csinnadtratta és hatalmas fényűzés volt Párizsban, hanem azért, mert Nurminak kis híján ennek az évnek a tavaszán ért véget élsportolói karrierje, és kérdéses volt, hogy egyáltalán kijut-e az olimpiára.

1924 tavaszán ugyanis a finn futó-ikon olyan térdsérülést szenvedett, ami miatt kezdetben kétséges volt a teljes felépülés is, majd a lábadozás hetekre visszavetette őt a felkészülésben. Végül Nurmi nemcsak kijutott, de parádés eredményeket ért el, és nem kevesebb mint öt aranyat gyűjtött be – azt azonban még nem sokkal a halála előtt, a 70-es évek elején elismerte, hogy Párizs a legnagyobb csoda volt az életében.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek