Bizarr történelem: az első olimpiák furcsaságai, amelyeken ma már csodálkozunk

Az ókori olimpiai hagyományok újraélesztésére a XIX. század végén több kísérlet is történt, mielőtt az ötkarikás játékok elnyerték mai formájukat. Az első versenyeken persze még nyoma sem volt annak a profizmusnak, amit mára megszokhattunk, de annál nagyobb volt a lelkesedés. Az alábbiakban egy kisebb szeletét mutatjuk be az olimpiák történetének a palicsi olimpiától kezdve az első két, akkor még "zűrzavarosnak" ítélt modernkori játékokig.

Az 1880-as évek elején már volt "olimpia": igaz, kicsit másképp

Kevesen tudják, de évekkel a "hivatalos" újkori olimpiák előtt már létezett "olimpia", amelynek ráadásul magyar vonatkozása is volt. Igen, a palicsi olimpiáról van szó, amely a szabadkai Vermes Lajos – és öccse, Vermes Nándor, valamint édesapjuk, Vermes Ferdinánd – nevéhez fűződik. Vermes Lajos, az ötlet gazdája orvosi tanulmányokat végzett, majd tornászként tűnt fel, később az első magyar kerékpárosok egyike volt, és a sportfotózás egy jelentős alakjává vált. Minden sporthoz konyított egy kicsit, és volt egy víziója, amelynek elérésében jómódú családja lelkesen támogatta: szerette volna, hogy klasszikus ókori számokban, igazi olimpiai szellemben mérkőzhessenek meg egymással a különböző nemzetek fiai.

A Szabadka-Palics között közlekedő villamos-vasút 1910-benForrás: Fortepan / Magyar Bálint

Családi segítséggel 1880-ban, mindössze 20 évesen szervezte meg azt a játéksorozatot, amelyet ő még "nyári játékoknak" nevezett, később azonban "Palicsi Olimpiai Játékok" néven vált ismertté, és egészen 1914-ig – akkor már párhuzamosan az első olimpiákkal – rendszeresen sor is került rá.

Palics akkoriban Észak-Bácska népszerű üdülőhelye volt, igen kedvező fekvéssel és természeti adottságokkal. A klasszikus ókori számok idővel gyaloglással, kerékpározással, birkózással, vívással, teniszezéssel és más sportágakkal bővültek, és egyre több ország résztvevői mérték össze erejüket. Az 1910-es évek elején már több mint száz ország delegáltjai vettek részt a versenyeken.

A hajdani palicsi versenyzők szállása napjainkbanForrás: Travelo

A Vermes-család igazi olimpiai falut is épített Bagolyvár néven, 1882-ben pedig olyan vonzó tömegsport-eseményük is volt Go as you please néven, amelynek keretében bárki futva megtehette a Szabadka és Palics közötti 8 km-es távot, oda-vissza. A győztesek ókori mintára igazi koszorút kaptak, amely a vidékre jellemző akácfából készült, és nagyszabású ünnepségek is voltak, amelyeken mindenféle látványos produkcióra is sor került.

Vermes Lajos lelkesedése később sem csökkent: 1891-ben kerékpáros pályát építtetett lelátóval, ami nemcsak Magyarországon volt egyedülálló kuriózum, de akkoriban még Európában is csak két ilyen létesítményt állt. A palicsi olimpiák lázát idővel elnyomta a valódi olimpiák körüli lelkesedés, de a sportrajongók máig fejet hajtanak Vermes kezdeményezése előtt.

1896. Athén: önjelölt sportolók, amatőr győzelmek, és küzdelem az elemekkel a 13 fokos tengerben

Pierre de Coubertin bárónak volt egy álma: a végletekig hitt a test, a lélek és a szellem egységében, és meggyőződése volt, hogy ha a nemzetek közötti összefogást és békét erősíti, akkor az ókori olimpiák szelleme újraéledhet. A világjárt, történészként és pedagógusként is aktív báró szorgalmazta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalapítását is 1894-ben, ahol aztán – az ókori olimpiák előtt tisztelegve – Athént jelölték meg rendezőként. Coubertin 1896 és 1925 között elnöke is maradt a NOB-nak, az első olimpiák nagyrészt az ő vízióját tükrözik.

Az 1896-os nyári olimpia nyitóceremóniájaForrás: Közkincs / commons.wikimedia.org

Persze Coubertin hiába álmodott nagyot, kezdetben minimális volt az érdeklődés az újraélesztett olimpiai játékok iránt: mindössze 14 ország fiai mérkőztek meg egymással Athénban. Az amerikaiak például nem is bíbelődtek csapatállítással, a versenyzők saját magukat jelölték a játékokra és önköltségen utaztak a görög fővárosba.

De olyan is akadt, aki egyszerűen csak azt használta ki, hogy már amúgy is ott volt: jó példa erre John Pius Boland, egy ír férfi esete, aki egyszerűen csak egy barátjához utazott látogatóba Görögországba, de végül – mivel szeretett teniszezni – regisztrálták a játékokra, és így ő lett a világ első számú olimpiai teniszbajnoka.

Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok, akit magyar delfinnek becéztekForrás: Közkincs / commons.wikimedia.org

Az úszás is hasonló fapados keretek között zajlott: szabályos versenymedence helyett a nyílt tengeren küzdöttek meg egymással – és persze a hullámokkal – a versenyzők, ahová egy ingatag fahajó vitte ki őket. A zárttéri medencék kényelméhez szokott amerikai úszó, Gardner Williams 100 méteren indult volna, de rajt után azonnal ki is mászott a vízből, miután túl hidegnek találta az áprilisi tengert.

A magyar bajnok, Hajós Alfréd pedig a korabeli hírek szerint kacsazsírral kente be a testét, hogy ne fázzon a 13 fokos vízben. "Az életben maradás vágya elnyomta bennem a győzelem vágyát" – mondta később az első magyar olimpikon, aki aztán labdarúgóként is komoly babérokra tett szert. Érdekesség, hogy Hajós egyébként dacára annak, hogy megnyerte a versenyt, nem arany, hanem ezüstérmet kapott: akkoriban ugyanis a győztesnek ezüst, a második helyezettnek bronz járt, a harmadikként befutók pedig csak egy meleg kézszorítást kaptak.

A görögök – akik akkoriban még ragaszkodtak volna ahhoz, hogy minden negyedik évben náluk rendezzék meg az olimpiát – olyan büszkék voltak a tengerészeikre, hogy az 1896-os ötkarikás játékokon külön úszóversenyt is rendeztek számukra. Végül csak három tengerész mert nevezni, 100 méteres gyorsúszásban a 16 éves Janisz Malokonisz nyert 2:20:04-es eredménnyel, ami csaknem egy perccel rosszabb, mint a "profi" 100 méteres verseny győztesének teljesítménye volt ugyanabban az évben.

Érdekesség, hogy a jelenlegi világrekord 100 méteres gyorsúszásban a francia Amaury Leveaux nevéhez fűződik, aki 0:44:94 alatt teljesítette a távot 2008-ban– persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy szabályos versenymedencében úszott, és nem a nyílt tengeren.

1900. Párizs: eddig sikerült távol tartani a nőket, és a galamblövészetnek is leáldozott

Négy évvel az első modernkori olimpia után huszonnégy ország 997 sportolója mérkőzött meg egymással a párizsi olimpián, ami már eleve hosszúra nyúlt: május 14. és október 28. között tartották, rengeteg halasztással, törölt játékkal és időjárás miatt törölt időponttal, ami miatt sokan a "zűrzavarok olimpiájának" becézték az eseményt akkoriban.

Meglehetősen bizarr és kegyetlen sportágnak számított a galamblövészet, amelyet Ozzy Osbourne biztosan élvezett volna, de már akkor is több civil szervezet felszólalt ellene, mai szemmel pedig már teljességgel elfogadhatatlan. "Az élő galambok szándékos pusztítása igen kellemetlen látvány volt. A megcsonkított madarak a földön vonaglottak, vér és tollak kavarogtak a levegőben, és a napernyős nők sírtak a közelben felállított székekben" – idézi Andrew Stunk sporttörténész 1988-as cikkében a párizsi olimpia egyik korabeli kritikáját.

Oscar Swahn, svéd aranyérmes olimpikon, sportlövő – Először és utoljára volt élő galamblövészet az olimpián, ami akkoriban kedvelt sportnak számítottForrás: Public domain / Közkincs / commons.wikimedia.org

Később aztán a jelenség olyan masszív felháborodást váltott ki, hogy soha egyetlen állat életét sem áldozták fel többé a modern olimpiák sorában. Bizarr és kissé erőszakos sportágak azért persze bőven maradtak, ilyen volt például a gyorstüzelés, de az 1900-as ötkarikás játékok lassú, vontatott hangulatát felkavaró galamb-jelenetek egészen biztosan hozzájárultak az élsport állatbarátabbá válásához.

Bár ez volt a második olimpia, ezen vehettek részt először nők is. Nagy dolog volt ez akkoriban, hiszen sokan – köztük maga az alapító, Pierre de Coubertin báró is – illetlennek tartották a női sportot, és az is kérdéses volt, a nők nem tesznek-e így túl nagy ismertségre, befolyásra és vagyonra apáik és férjeik kárára. Nem csoda, hogy csak azokból az országokból érkeztek nők, ahol a női egyenjogúság ügye már teret nyert magának: összesen 22 nő küzdött meg egymással öt sportágban.

A svájci Hélène de Pourtalès tengerész lett az első nőnemű olimpiai bajnok, míg a brit Charlotte Cooper teniszben győzedelmeskedett, az amerikai Margaret Abbott pedig golfban. Ezek a többség által decensnek tartott sportágak voltak – csakúgy, mint a lovaglás és a krokett (croquet) –, arra azonban még éveket kellett várni, hogy a kötelező hosszú szoknya nélkül, illetve kontaktsportban is megmérettessenek a nők.

Érdekesség, hogy 1991 óta kötelező minden új olimpiai sportágban női versenyágat is indítani, és a 2020-as tokiói olimpián már az összes résztvevő 49 százaléka nő – olyasmi ez, amit az alapító atyák aligha tudtak volna elképzelni a XX. század hajnalán. 

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek