Hamarosan új, hálókocsis luxusvonatokkal utazhatunk át Nyugat-Európán

A Midnight Trains nevű francia startup éjszakai vonathálózatot tervez létrehozni Párizs és egy tucatnyi másik város, például Madrid, Barcelona Porto, Milánó, Velence, Firenze, Róma, Brüsszel, Berlin, Hamburg, Koppenhága és Edinburgh között - adja hírül a matadornetwork.com.

Így fog kinézni egy-egy hálóhely a látványtervek szerintForrás: facebook.com/midnighttrains

A cél, hogy középutat képezzen a hajdani fényűző Orient Express és a megszokott alapszolgáltatás között azáltal, hogy szállodai stílusú szobákat kínál, valamint étteremmel és bárral is felszereli a vonatokat, és a vendégek concierge-szolgáltatásokat is kaphatnak egy alkalmazáson keresztül. A bár várhatóan valahogy így fog kinézni.

Mint a Midnight Trains egyik alapítója, Adrien Aumont elmondta, „egyre inkább azt vette észre, hogy az emberek nem szívesen szállnak repülőre a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos aggodalmak miatt, de olyan ismerőse is van, aki fél a repüléstől. Ez megerősítette abban, hogy van igény a vonatközlekedésre. Ami pedig az árakat illeti: az utasok a fapados repülőkhöz közeli árakra számíthatnak némi felárral, a szolgáltatás várhatóan 2024-ben indul.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek