Futva menekültek az emberek, miután remegni kezdett a felhőkarcoló

Kedd délután egyelőre ismeretlen okból inogni kezdett a dél-kínai Sencsen egyik emblematikus felhőkarcolója, az épületet kiürítették - adja hírül az MTI. A húsz évvel ezelőtt épült, 79 emeletes, 300 méteres SEG Pláza magasságát tekintve megközelíti a New York-i Empire State Buildinget.

A SEG PlazaForrás: AFP/Str

A hivatal vizsgálja az esetet, ám azt már kizárták, hogy az épület mozgását földrengés okozta volna, mert nem regisztráltak akkor földmozgást a városban. A helyi időjárás-jelentés szerint a szélerősség Sencsenben ekkor óránként 27 kilométeres sebességű volt, ami szintén nem valószínű, hogy megingathatná a toronyházakat.

A SEG Pláza Sencsen ötödik legmagasabb felhőkarcolója, és a világ legnagyobb elektronikai alkatrészeket áruló piacának központjában helyezkedik el. A kínai közösségi médiában közzétett felvételeken az látható, ahogy az emberek rohannak kifelé a toronyházból, bár maga a mozgás nem látszik túl jól. Sérültekről, illetve vagyoni kárról nem érkezett jelentés.

Li Csien-hszin, a Kínai Építéstudományi és Ipari Vállalat vezető mérnöke a Shenzhen Special Zone Daily című helyi lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a jelenséget "véletlenszerű frekvencia-egybeesés, vagyis rezonancia" okozhatta, bár szakértők szerint ritka, hogy egy épület olyan mértékben megremegjen, hogy azt az emberek is érzékeljék. Az épület újranyitásának tervezett időpontjáról egyelőre nem adtak hírt.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek