Egy rejtélyes új fertőzés után visszatérnek a korlátozások Ausztráliában

Egy hónap után először találtak új koronavírusos fertőzöttet Új-Dél-Wales államban egy 50 éves férfi személyében, akinek szervezetében a vírus egyik indiai variánsát találták meg. A génszekvenálás összekapcsolta az esetet egy Egyesült Államokból visszatérő utazóval, bár a két ember között nem találtak közvetlen kapcsolatot, ezért a hatóságok aggódnak, hogy van egy harmadik közvetítő személy, akiről még nem tudnak - mondta el Kerry Chant, az állam egészségügyi vezetője.

Tesztelés a Sydney-ben található Bondi BeachenForrás: AFP/Saeed Khan

Úgy tűnik, ez az első indiai variáns, amit Ausztráliában mutattak ki, a tesztek pedig magasabb vírusterhelést mutattak a férfi szervezetében, mint az általában a fertőzött embereknél jellemző, ez pedig növelheti annak esélyét, hogy a férfi továbbadja  a betegséget.

Az anyáknapi ünnepségekre tekintettel az állami kormány a házi összejöveteleken résztvevők számát 20 vendégre, az idősgondozási intézmények látogatóit pedig lakónként két főre korlátozta. A maszkok újra kötelezőek lesznek a tömegközlekedésen és beltéren. A körülbelül 5,3 millió embert érintő korlátozások ma 17 órakor lépnek hatályba, és a tervek szerint hétfő reggelig tartanak. Az eset kapcsán Új-Zéland leállította a karanténmentes utazási lehetőséget Új-Dél-Walesszel - adja hírül a reuters.com.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek