Újabb komoly szigorításokat vezetnek be ezek az országok

    Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - adja hírül az MTI.

    Pozsonyi kávézó még májusbanForrás: AFP/Vladimir Simicek

    Szlovákiában még márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is kihirdettek. Ez utóbbi legfeljebb 90 napra érvényesíthető, így júniusban lejárt. Az a vészhelyzet, amelynek kihirdetésére ezúttal készül a pozsonyi kormány, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tevő, általánosabb jellegű lesz. "A helyzet további romlásának megfékezéséhez szükséges a vészhelyzet bevezetése" - indokolta a lépést Igor Matovic.

    A szlovák kormányfő több más, a válságstáb által hétfőn elfogadott szigorításról is beszámolt. Ezek egyike, hogy októbertől betiltják Szlovákiában csaknem az összes tömegrendezvényt. Ez alól kivételt csak az esküvők, keresztelők, temetések és az önkormányzati ülések kapnak, illetve azok a rendezvények, amelyek szervezői biztosítani tudják, hogy az összes résztvevő negatív eredményű Covid-19 tesztet tud felmutatni.

    Ugyancsak októbertől ismét korlátozzák a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken, utóbbiakból csak az ülőhellyel rendelkezők tarthatnak nyitva. Ismét szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó rendelkezések, ezek októbertől kül- és beltéren egyaránt kötelezőek lesznek, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes személyek között.

    A múlt hét folyamán felmerült, hogy Szlovákia utazási szempontból a kockázatos országok listájára teszi Magyarországot és Ausztriát, ezt a felvetést azonban a Központi Válságstáb nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy az érintett országokban hasonló a járványügyi helyzet, és így egy ilyen intézkedésnek nem lenne értelme.

    Fertőtlenítik az utcákat áprilisbanForrás: AFP/Vladimir Simicek

    A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ hétfőn közzétett adatai szerint Szlovákiában vasárnap mintegy kétezer teszt elvégzése alapján 265 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban mintegy három hete többé-kevésbé folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is. Ez vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.
    Szlovákiában a kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 9343 személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az aktív esetek száma pedig 5086. Eddig hivatalosan 44-en haltak meg a betegség következtében. Az országban eddig már több mint 447 000 vírustesztet végeztek el.

    Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.

    A John Lennon fal PrágábanForrás: AFP/Michal Cizek

    A cseh kormány március 12-én hirdette ki a szükségállapotot, amely több hosszabbítás után május 17-ig volt érvényben. A kabinet legközelebbi ülésére jövő hétfőn kerül sor. A jelenlegi szabályozás szerint a szükségállapotot a kormány hirdeti ki legfeljebb 30 napra, de haladéktalanul értesítenie kell döntéséről a képviselőházat, amely azt megerősíti, vagy hatályon kívül helyezi.

    Várhatóan napokon belül legfeljebb 20 személyben korlátozzák a szabadidős tevékenységekben való részvételt, részletek egyelőre nem ismeretesek.

    Csehországban szeptember folyamán gyorsan emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma. Sokan attól tartanak, hogy néhány héten belül esetleg hiány lehet a speciális, lélegeztetőgépel ellátott kórházi ágyakból.

    Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn közölt legfrissebb kimutatások szerint jelenleg 820 személyt kezelnek a kórházakban, ami több mint négyszerese a hónap eleji számoknak. Az orvosok szerint 175 személy esete minősül súlyosnak, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A koronavírus okozta halálesetek száma hétfőn 615-re emelkedett.

    Koronavírus tesztállomásForrás: AFP/Michal Cizek

    Hollandia tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, kötelező védőmaszkviselés és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.

    Sporteseményt a következő három hétben csak nézők nélkül szabad megrendezni. Bármilyen szabadtéri rendezvény felső létszáma 40 fő lehet.

    A kormány nem javasolja a beutazást a járvány által leginkább érintett három nagyvárosba, Amszterdamba, Rotterdamba és Hágába, sem pedig azt, hogy az ott lakók az ország más területeire utazzanak. Emellett az említett városok miden üzletében és a zárt helyiségekben kötelező lesz az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése. A kormány azt kérte az üzletek vezetőitől, lehetőleg vezessenek be olyan időszakokat, amikor csak a veszélyeztetett korosztály vásárolhat.

    A vendéglátóhelyek este kilenc órától nem fogadhatnak újabb vendégeket, tíz órakor pedig be kell bezárniuk. A boltok kosarait, illetve a bevásárlókocsikat minden vásárló után fertőtleníteni kell.
    A kormány arra szólította fel a munkáltatókat, hogy ahol csak lehetséges, vezessék be az otthoni munkavégzést. A vállalkozásokat átmeneti, akár két hétig tartó bezárással büntethetik, ha nem tartják tiszteletben a felhívást. A fizikai érintkezéssel járó munkahelyeken, mint a fodrászatokban, vagy a kozmetikákban, rögzíteni kell az ügyfelek adatait a fertőzés nyomon követése és a lehetséges fertőzöttek értesítése végett.

    Kávézó HollandiábanForrás: ANP via AFP/Lex Van Lieshout Fotografie

    Az egyelőre három hétig érvényes intézkedések kedden 18 órakor lépnek hatályba. Ha ezekkel az új intézkedésekkel nem sikerül csökkenteni a fertőzések számát, akkor Hollandia közelebb kerül a tavasszal már elrendelt, szélesebb körű bezárásokhoz. Hozzátette, a holland kormány arra számít, hogy a koronavírussal fertőzöttek napi száma a jövő héten eléri az ötezret.

    A holland közegészségügyi intézet legfrissebb jelentése szerint vasárnap 2999 új fertőzöttet azonosítottak az országban. Jelenleg 660 beteget kezelnek kórházban, közülük 142-en intenzív ellátásban részesülnek. A járvány kezdete óta 6380-an haltak meg a vírus szövődményeiben. Az igazolt esetek száma jelenleg 114 ezer 540.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!