A szakértők nem hitegetik az amerikaiakat azzal, hogy hamarosan levehetik a maszkokat

Arra a megállapításra, miszerint az Egyesült Államokban az embereknek még akár évekig kezük ügyében kell tartaniuk a szájmaszkokat, ha közösségbe indulnak, Eric Toner, a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ vezető tudósának kijelentése vezetett. Ő az, aki évek óta készül fel olyan járványokra, mint a mostani koronavírus. A központban többek között a vírusszimulációt gyakorolják azzal a céllal, hogy a közegészségügyi szakértők és a politikai döntéshozók körében tervrajzot készítsenek egy járvány idejére – írja a New York Post.

Tudósok szerint az arcmaszk viselete akár még évekig része lehet az amerikaiak életének - illusztrációForrás: floerio/Pixabay

Az egyik ilyen szimulációra 2019 októberében került sor, amikor Toner és kutatók egy csoportja New Yorkban indított koronavírus-járvány szimulációt, melynek során különféle, lehetséges forgatókönyveket vázoltak fel az alapján, ahogy a lakosok, a kormányok és a magánvállalkozások feltehetőleg reagálnának a fenyegetésre.

Ezek alapján úgy tűnt a kutatónak, hogy az arc elfedése létfontosságú védelmet jelent a vírus terjedésének megakadályozásában. Úgy véli, hogy a koronavírus-járvány nem fog lelassulni az Egyesült Államokban, még akkor sem, ha csak lassan kezdik feloldani a tilalmakat.

A vírus nyáron sem jut nyugvópontra, növekszik az esetek száma, és ez addig folytatódik, amíg újra meg nem kezdődnek a lezárások" – mondta a tudós.

A Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem szerint az Egyesült Államok a közelmúltban körülbelül 43 000 újabb esetet regisztrált a már 2,9 millió megbetegedésen túl. A halálesetek száma meghaladta a 130 000-et. Toner azt mondta, amíg nincs oltás, addig a jözösségekben a legjobb védelmet a távolságtartás és a maszkviselés jelenti.

Úgy gondolom, hogy a maszk viselésével és egy bizonyos mértékű távolságtartással még több évig együtt kell élnünk – remélhetőleg boldog lesz ez az együttélés" – mondta.

„Valójában nagyon egyszerű. Ha eltakarjuk az arcunkat, amikor másokkal kapcsolatba kerülünk, azaz arcmaszkot viselünk, az átadás kockázata csökken."

Dr. Anthony Fauci, a járvány elleni védekezés egyik vezetője azt mondta, hogy óvatos optimistaként úgy véli, hogy 2021-ig elkészülhet az oltóanyag. Azoknak, akik mindeközben elutasítják a maszk viselését, Toner azt üzeni, hogy térjenek észhez, mert el fogják kapni a vírust "El fogják kapni, csak az a kérdés, hány ember betegszik és hal meg előttük."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek