Kambodzsa új ötlettel állt elő: 3000 dollár kauciót kér az országba lépéskor

Most szeretne Kambodzsába utazni? Semmi akadálya, de előtte egy tetemes összeget kell befizetnie. Mint sok más helyen, Kambodzsában is elgondolkodtak azon, hogy néz ki a turisztika jövője a koronavírus-járvány idején. Ahelyett, hogy az ország korlátozná a beutazók számát, vagy teljesen megtiltaná a turizmust, új ötlettel állt elő.

Mesebeli hely, ahova szívesen eljutnának a turisták, de ennek most kemény ára van - illusztrációForrás: Milei.vencel/Wikipedia

Az utazóktól 3000 dollár (nagyjából 900 ezer forint) utazási kauciót kérnek, mielőtt azok belépnének az országba. Az összeg fedezné az ott tartózkodásuk alatt fellépő, koronavírussal kapcsolatos költségeket, illetve a vizsgálatot és az országon belüli gyógykezelés költségeit is.

A koronavírus teszt összesen 165 dollárba kerül. Ez magába foglalja a tesztet, valamint három étkezést és egy éjszaka költségeit egy szállodában, amíg a látogató az eredményre vár.

Ha a turista negatív tesztet produkál de repülés közben olyan emberrel utazott, akinek pozitív lett a tesztje, kéthetes karanténba kell vonulnia. Ez a költség körülbelül 1281 dollár személyenként, amely magába foglalja a szállodai tartózkodást, az étkezést, a mosodát és az orvosi igényeket.

Ha maguk az utazók produkálnak pozitív tesztet, a minisztérium becslése szerint a kórházi tartózkodás napi 330 dollár körül alakul. Végül, aki az országba érkezik, és koronavírus miatt elhalálozik, annak a temetési költségeit a minisztérium körülbelül 1500 dollárra becsüli.

Aki Kambodzsába utazik, és negatív lesz a tesztje, annak csak a teszt díját számítják fel, és a fennmaradó összeget visszatérítik.

Ezzel együtt a kambodzsai Amerikai Nagykövetség szerint a beutazóknak készen kell állniuk arra is, hogy a teljes letét költségeit felszámolják. Az Egyesült Államok Nagykövetsége szerint Kambodzsában csak 129 megerősített koronavírus-eset fordult elő a világjárvány idején – írja a Travel and Leisure.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek