Rózsaszínűre változott egy 50 ezer éves krátertó vize Indiában

Vajon mitől lett hirtelen rózsaszínű a tó víze? Ezt a kérdést a napokban nagyon sokat tették fel azt követően, hogy meglátták a Mahárástra állambeli Lonar-tónak egyetlen éjszaka alatt megváltozott színét – írja cikkében a CNN.

Ez tavaly februári felvétel a tórólForrás: AFP/Alex Ogle

A Mumbaitól keletre, körülbelül 500 kilométeres távolságban fekvő tó medrét bő ötvenezer évvel ezelőtt egy meteorit-becsapódás vájta ki, és bár nem először fordult elő, ilyen rövid idő alatt még sosem színeződött el.

A szakértők pontos magyarázatot még nem is találtak az okára, de azt feltételezik, hogy a víz megnövekedett sótartalma, az algák elszaporodása, vagy a két jelenség együttesen okozhatta a színváltozást – pont úgy, ahogyan az amerikai Utah államban található Nagy-sóstó vagy az ausztrál Hillier-tó esetében is megfigyelték már korábban.

A Lonar-tó 2020. június 11-énForrás: AFP/Santosh Jadhav

Gajanan Kharat, egy helyi geológus szerint, a legelfogadhatóbb magyarázat az lehet, hogy a krátertó vízmennyisége az elmúlt időszakban csökkent, a hőmérséklete viszont megemelkedett, amely a víz összetételében is változást eredményezett, és legfőképp annak sótartalma növekedett. Mindennek hatására nagyobb mértékben kezdtek szaporodni az algák a tóban, ami miatt a víz rózsaszínné válhatott. Ezért a kutatók most azt vizsgálják, vajon tényleg a vörös alga jelenléte okozta-e ezt a gyors színváltozást.

Forrás: KRISTINA MAKEEVA
A természet mágikus csodái
Izzó lávafolyamként hömpölygő vízesés, lilába borult sivatag, melegvizű lagúnák a semmi közepén és egy medréből kilépő apró tó, amelyet osztrák Atlantisként emlegetnek a turisták. Senki nem tud olyan gyönyörű dolgot alkotni, mint a természet. És ezt most az év minden hónapjára vonatkoztatva mi is megmutatjuk. A világ mágikus, januártól júniusig bekövetkező csodáiról itt olvashatnak, a júliustól decemberig tartó időszak jellegzetes természeti jelenségeit pedig itt találják összegyűjtve.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek