Nem tervezik rögtön a nyár elején beindítani a hajóturizmust Kotorban

A határait már június elsején megnyitja Montenegró bizonyos országból érkező turisták előtt, de úgy fest, a vízi közlekedés nem indul be ilyen hamar. Kotorban legalábbis csak július végére tervezik a hajóforgalom elindítását - tudtuk meg a Montenegrói RTV híréből.

Idén nyáron csökkentett hajóforgalom várható KotorbanForrás: Pixabay / Készítette: pixelRaw

Idén nyáron nem lesz olyan intenzív a hajóturizmus a montenegrói Adrián, mint korábban. Kotorban első körben csak a kisebb hajókat üzemelik be, amelyek a régión belül szállítják majd az utasokat: Horvátországba, Görögországba, Dél-Olaszországba és Albániába lehet majd utazni.

Nem csak Montenegró kikötőiben, a közutakon sem számítanak a nyári szezonra jellemző dugókat. Mindenesetre július 13-án ünnepélyesen megnyitják azt az aluljárót, amit a város forgalmának mérsékelésére építettek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek