Izlandon határozott intézkedések mellett indulhat meg a beutazás

Az izlandi kormány bejelentette, hogy június 15-ig három választási lehetőséget szeretne felkínálni az országba érkező külföldi turisták és az izlandiak számára: Vagy karanténban maradnak a megérkezésük után 14 napig, vagy szűrésnek vetik alá magukat a Keflavíki Nemzetközi Repülőtéren, harmadik lehetőségként pedig friss és érvényes igazolást mutatnak be arról, hogy a közelmúltban negatív vírustesztet végeztek el rajtuk.

Vík, Izland - IllusztrációForrás: Tim Trad / Unsplash

A miniszterelnök, Katrín Jakobsdóttir mindehhez még hozzátette, hogy a lehetőségek kivitelezése attól függ, hogy minden a tervek szerint működik majd, és nem lesz visszaesés. Azonban azt is megállapította, hogy az országba érkező emberek tesztelése ahhoz is hozzájárulhat, hogy még többet megtudjunk a koronavírusról és annak terjedéséről - olvasható az Icelandmonitor.is cikkében.

Arról azonban egyelőre még nincs hír, hogy az előírt szűrés költségeit az izlandi állam, vagy az oda érkező turista fizeti majd meg. Aki aláveti magát a tesztelésnek, annak a repülőtérről rögtön a szállására kell mennie, ahol meg kell várnia az eredményét. Ezenkívül az utazóktól azt is kérik, hogy töltsék le telefonjukra a COVID-19 nyomkövető alkalmazást, a Rakning C-19-et, amely segít a hatóságoknak a terjedés feltérképezésében.

A karanténra vonatkozó új szabályok május 15-én lépnek hatályba. Ezek között van az úgynevezett Karantén B szabályozás is, mely kutatókra, filmes stábtagokra, újságírókra és riporterekre, illetve sport csapatokra vonatkozik. Ők engedéllyel bejárhatnak dolgozni Izland területén, de minden más egészségügyi előírást be kell tartaniuk.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek