Lehet, hogy Afrika sokkal jobban kezeli a járványt, mint gondoljuk

Caleb Okereke és Kelsey Nielsen az aljazeera.comon megjelent cikkükben arra világítanak rá, hogy nem állják meg a helyüket azok a jóslatok, melyek szerint Afrika lesz a koronavírus legnagyobb áldozata. Mint írják, ez azt feltételezi, hogy az afrikai országok semmit sem tesznek azért, hogy akadályozzák a betegség terjedését és a halálozásokat, pusztán passzív áldozatai egy újabb vírusnak.

Tesztelt kamionsofőr adatait veszik fel UgandábanForrás: AFP/Brian Ongoro

Számos afrikai országnak azonban hosszú ideje van tapasztalata a fertőző betegségek kezelésében, és mára már olyan gyakorlatokat fejlesztettek ki, amilyenekkel sok nyugati ország esetleg nem rendelkezik. Emellett sok afrikai vezető is tisztában lehet azzal, mennyire törékeny az országában az egészségügyi rendszer - talán ellentétben néhány nyugati kollégjával.

Valójában ez lehet az az alap, amelyen a kontinens proaktív válasza állhat - írják. Az afrikai kormányok tisztában vannak azzal, hogy a COVID-19 elleni küzdelemben a leghatékonyabb stratégiájuk a megelőzés és a korábbi és/vagy folyamatban lévő járványok tanulságainak felhasználása.

Uganda már át is csoportotta szűrési rendszereit az Ebola elleni küzdelemről a COVID-19-re. Yoweri Museveni elnök még azelőtt bevezette az utazási korlátozásokat és a távolságtartási intézkedéseket, hogy az ország nyilvántartásba vette volna az első megbetegedést. Az első fertőzés március 22-i bejelentése óta Ugandában összesen 100 eset fordult elő, ebből 55-en meggyógyultak, és senki nem halt meg.

Ruanda is gyorsan reagált. Röviddel azután, hogy januárban kihirdették a járványt, a kormány bizottságot szervezett a pandémiára való felkészüléshez, és körülbelül 500 egészségügyi dolgozót képzett ki a betegséggek kapcsolatos tudnivalókra.

A ruandai Kigali buszpályaudvarán a karantén feloldása utáni első napon fehér körök jelzik, hol álljanak az emberekForrás: AFP/Simon Wohlfahrt

Szenegál egy másik példa, ahol a helyi szakértők vezető szerepet töltenek be a kritikus beavatkozások kidolgozásában. A nyugat-afrikai ország a HIV és az Ebola elleni küzdelemben szerzett tapasztalatainak felhasználásával költséghatékony, egydolláros COVID-19 tesztkészletet alkotott, amelyet a kontinens más országaiba is szeretne eljuttatni.

Nigériában autós tesztelést vezettek be. Akik tüneteket tapasztalnak magukon, azoknak egy online adatbázisba kell regisztrálniuk, melyek alapján szakemberek dönti el, hogy tesztelhetők-e, és ha igen, akkor ezeken az autós pontokon tesztelik őket, majd az eredményeket elektronikusan kapják meg.

Mauritius karantént és tömeges tesztelést rendelt el, és azt tervezte, hogy 100 000 embert (a népességnek körülbelül 10%-át) teszteli két hét alatt. A sziget erős szociális hálót hozott létre és mozgósította az egészségügyi intézményeit, amelynek eredményeként 1000 emberre 3,4 kórházi ágy jutott - több, mint az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Szomália március végén 20 önként jelentkező orvosot küldött Olaszországba, hogy segítsenek a vírus elleni küzdelemben.

Nővér a szomáliai fővárosban, Mogadishuban található Martini kórház területénForrás: AFP/Abdirazak Hussein Farah

Nem vitás, hogy vannak olyan afrikai országok, ahol a COVID-19 kitörése valóban pusztító hatású lehet. De nem vehetjük egy kalap alá a kontinens mind az 54 országát, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül az afrikai kormányoknak a helyzet kezelésére irányuló erőfeszítéseit - vonják le a következtetést a szerzők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek