Menő járgánnyal oldják meg a városnézést a szerb fővárosban

Belgrád közkedvelt kabrió autóbusza május 8-án, pénteken újra útnak indul, hogy városnéző körre vigye a turistákat. A felszállóknak bizonyos egészségügyi szabályokat be kell tartaniuk az utazás során, de ezzel a lépéssel úgy tűnik újraindulhat a turistaélet a városban.

Belgrád, városi látképForrás: Shutterstock / Készítette: mareandmare

Pénteken, szombaton és vasárnaponként is belehet járni Belgrádot a tető nélküli járgánnyal, amely mindhárom nap, három időpontban indul majd útnak. 

A turisták audió idegenvezetővel járhatják körbe a szerb fővárost. A guide érdekes történeteket mesél a helyi történelemről, a nevezetes épületekről és utcákról, valamint a városiak színes mindennapjairól. A busz mások mellett elhalad a régi és az új bíróság épülete-, a Szent Száva templom-, a Jugoszláv Múzeum-, a belgrádi erőd- és a Szerbiai Palota előtt. Az utazás összesen hatvan percig tart.

Az indulást pénteken, szombaton és vasárnap 11, 13 és 15 órára időzítették a Nikola Pasica térről. A menetrend ára felnőtteknek 800 dinár, ami átszámolva nem egész 2400 forint, a gyerekek pedig kicsit olcsóbban, 500 dináros jeggyel utazhatnak.

Forrás: BS tours

A jelenlegi járványhelyzet miatt nem engedik teljesen megtölteni az utasteret annak ellenére sem, hogy a turisták végig a friss levegőn vannak. Kötelező továbbá a maszk és a védőkesztyű használata – ezek nélkül nem lehet felszállni a buszra – tudtuk meg a szerbiai Turisticki Svet magazin híréből.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek