Rendhagyó módon próbálják elejét venni Svédországban a Walpurgis-éji ünnepségeknek

Rendhagyó módon, bűzlő trágyával próbálják elejét venni a dél-svédországi Lund egyetemi városban a Walpurgis-éji ünnepségeknek a koronavírus-járvány miatt - adja hírül az MTI.

A lundi egyetemForrás: Francois Polito/commons.wikimedia.org

Minden év április 30-án a városi parkban fiatalok ezrei gyűlnek össze ünnepelni, de a koronavírus járványának idején ennek a gyakorlatnak igyekeznek gátat szabni a hatóságok. A diákok távoltartására a városvezetés a többi között egy tonna baromfitrágyát akar szétpermetezni.

Gustav Lundblad a városi tanács környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint az intézkedés célja, hogy megakadályozzák, Lundból újabb járványgóc váljék csütörtökön. "Két legyet ütünk egy csapásra, lehetőségünk nyílik a park zöldterületének trágyázására, ezzel párhuzamosan ennek erős szaga lesz, és akkor már nem lesz annyira kellemes a parkban ücsörögni és sört inni" - mondta.

"Nem lesz kellemes a baromfitrágyától bűzlő parkban üldögélni" - írta Philip Sandberg, a városi tanács egyik tagja a Facebook-oldalán. Ugyanakkor hozzátette: a trágya jót tesz a gyepnek, így Lund parkja a nyáron pompásan fog kinézni.

A fiatal svédek számára a Walpurgis-éj nagyszabású ünnepnek számít. Napközben rendszerint piknikre, este pedig a város által rendezett ünnepségre gyűlnek össze a parkban az emberek. Az utóbbi években volt, amikor 30 ezren ünnepeltek, ami az idén a járvány adta körülmények között elképzelhetetlen, már csak azért is, mert tilos az 50 főnél nagyobb rendezvényeket megtartani.

A parkot lezárják, az ünnepséget pedig már előre lemondták. A rendőrség drónokkal akarja ellenőrizni, hogy valóban nem szegik-e meg a korlátozásokat.

Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve Szent Walburgától, egy Dél-Németországban ténykedő, Angliából származó benedekrendi apácáról kapta a nevét. Az ünnep május 1-ére esik, a megelőző kilenc napot Walpurgisnapokként ismeri a hagyomány. A kilenc nap alatt a hagyomány szerint " harangozással védekeznek a boszorkányok machinációi ellen." Ma már a keresztények és nem-keresztények együtt ünnepelnek.

A 10,2 millió lakosú Svédországban eddig 20 302 fertőzött szervezetében mutatták ki a vírust, és 2462-en hunytak el a Covid-19 betegségben.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek