Megvan az olimpia új időpontja

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor - adja hírül az MTI.

Forrás: Ftaaffe/commons.wikimedia.org

A XXXII. nyári ötkarikás játékokra eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt múlt kedden mindkét eseményt a jövő évre halasztották. Az elnevezés továbbra is Tokió 2020, illetve paralimpia 2020 lesz.

Az illetékes szervek vezetői - Thomas Bach NOB-elnök, Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint Hasimoto Szeiko, olimpiáért és paralimpiáért felelős miniszter - telekonferencia keretében egyeztek meg az új dátumokról.

A döntést három fő szempont alapján hozták meg, ezek a következők: a sportolók és minden résztvevő egészségének védelme, egyúttal a Covid-19 vírus megfékezése; az olimpiai sportágak és a versenyzők érdekeinek védelme; a globális nemzetközi sportnaptár.

Ahogy a NOB fogalmaz, ezek az új időpontok elegendő időt adnak az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, s mivel szinte napra pontosan egy évvel az eredeti dátumok után kezdődnek majd a seregszemlék, a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban. Hangsúlyozzák: ezzel elég idő marad a még hátralévő kvalifikációs versenyek lebonyolítására is.

Azért vetették el a tervek között szerepelt tavaszi időpontot, mert a hosszú felkészülés és a több idő most jobbnak tűnik, illetve azért, hogy a világnak több ideje legyen megküzdeni a járvánnyal, és a vírus ne árnyékolja be a tokiói olimpiát. Nem hátrány, ha nyáron rendezik a játékokat, hiszen egyrészt a nézőknek akkor könnyebb szabadságot kivenniük, másrészt július elején ér véget az esős évszak, szeptember végén pedig már kezdődnek a tájfunok a japán fővárosban.

Thomas Bach és Abe Sindzó japán miniszterelnök múlt kedden jelentette be a játékok 2021-re halasztását, a döntés példa nélküli a modernkori játékok 124 éves történetében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek