Különös figurákkal élnek együtt egy japán kisváros lakói

A Japán déli részén, található Nagoro kisvárosa az évek során kevesebb, mint 30 főre csökkent, miután a fiatal generáció tagjai a városokba vándoroltak, az idősebb lakók pedig kihaltak. De Nagoro ettől még messze nem ürült ki, mégis kísérteties hangulat hatja át.

A város utcáin, kerjeiben, épületeiben elhelyezett ijesztő bábuknak köszönhetően alig van olyan hely, ahol az embert ne fogná el az érzés, hogy figyelik. Itt ugyanis legalább 350, japánul kakashinak nevezett kreáció él a helyiekkel együtt, a bábuk az egyik itteni lakos, Tsukimi Ayano művésznő alkotásai – írja cikkében a Mental Floss. 

A bábukat úgy állították be, mintha valódi emberként viselkednénekForrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kunihiko Miura/AFP Forum

Tsukimi felnőtt életének nagy részét Oszakában töltötte, de szomorúsággal töltötte el, hogy szülőhelye szinte szellemvárossá vált. Amikor néhai édesapja kertjében madárijesztőt készített, eszébe jutott, hogy miért ne csinálhatná ugyanezt a város többi részén is. Miután 2002-ben visszaköltözött, el is kezdte gyártani az életnagyságú bábukat, és egyre inkább benépesítette velük a szülővárosát.

A művésznő a valaha ott tanuló gyerekek figuráival körbevéve ül az egykor zajos, mára elnéptelenedett osztályterembenForrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kunihiko Miura/AFP Forum

Nagoro volt lakosairól sem feledkezett meg, az elhalálozott vagy elköltözött egykori lakók szalmával töltött életnagyságú figuráit is megformázta, akiket különféle, rájuk jellemző tevékenység végezése közben jelenített meg.

A közúti munkást, aki éppen utat javít, például munkaruhába öltöztette, de megörökítette az udvarokban kertészkedő asszonyokat, és az elhagyatott osztálytermek egykori tanulóit is. Bár Nagoro hús-vér lakosainak száma továbbra sem túl nagy, Tsukimi művészi alkotásai minden évben turisták ezreit vonzzák.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek