Cannes jövő évtől kitiltja kikötőjéből a környezetszennyező óceánjárókat

Cannes megelégelte városa környezetszennyezettségét, és a levegő tisztasága érdekében most lépéseket is tesz. Cannes, Franciaország negyedik legnagyobb tengeri kikötőjével rendelkező városa, de hazájában első a kezdeményezésben, miszerint a legkörnyezetszennyezőbb hajókat kitiltaná kikötőjéből.

Jövő évtől nem engedi be azokat az tenger- és óceánjáró hajókat a kikötőjébe, akik nem tartják be az üzemanyaguk szulfurtartalmára vonatkozó 0,1 százalékos felső határt. A francia városban rendezik meg évről-évre a legnépszerűbb filmfesztivált, ezért rengeteg turista érkezik hozzájuk egész évben. A tiltás bevezetésekor félő, hogy lesznek olyanok, akiknek így majd el kell kerülniük a francia riviéra egyik leghíresebb városát. 

Fotó: Shutterstock/Mikhail Starodubov

Cannes polgármestere, David Lisnard a Reutersnek adott interjújában elmondta, nem az ócenjárók, hanem a légszennyezettség ellen szeretne fellépni. Az Európi Unió levegőtisztaságra vonatkozó rendelkezései szerinti felső határt már a Balti-tenger, az Északi-tenger és a La Manche Csatorna kikötőiben is bevezették. 

Az óceánjáró hajók üzemanyagának olaja kétezerszer több kén-dioxidot tartalmaz a közönséges hajókhoz használt dízelolajhoz képest, állítja Axel Friedrich német légszennyezés analitikus. "Több turistát nem fogadunk, akik környezetszennyező hajóval érkeznek" - teszi hozzá Lisnard. 

A tenger- és óceánjáró hajó iparág növekedését látva a legnépszerűbb turistadesztinációk lakossága gyakorta kifakad, azonban a hajók a környezetre is komoly fenyegetettséget jelentenek.  

Forrás:Shutterstock/Giancarlo Liguori

Három hónappal ezelőtt Olaszország vezető természetvédelmi csoportja azt mondta, Velencét fel kellene terjeszteni az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UN) veszélyben lévő városok listájára, és az óceánjáró hajókat ki kellene tiltani a sérülékeny lagúnákból, mielőtt ökológiai katasztrófa történik.

Az Óceánjárók Nemzetközi Szervezete (CLIA), az iparág fő kereskedelmi társulásának adatai szerint várhatóan 30 millió utas járja majd idén 300 hajón a tengereket, amely szám tíz évvel ezelőtt még csak 17,8 millió volt.

Júliusban a Norvég Hajótársaság, a Norwegian Cruise Line Holdings, amely 40 %-ban uralja a cannes-i tengeri közlekedést, aláírt egy megállapodást a várossal, amelyben ígéretet tettek hajóik környezetszennyező működésének csökkentésére.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek