Kitiltják a tengerjáró hajókat Velencéből

A hatalmas tengerjáró hajók ezentúl nem andaloghatnak az olasz város történelmi központjában.

A Trawel Weekly írása szerint tegnap döntött az olasz kormány arról, hogy többé nem mehetnek be a hatalmas hajók a belvárosba. Az utolsó csepp a pohárban az a baleset volt, melynek során az MSC Opera elnevezésű hajó balesetet okozott a Guidecca-csatornánál.

Ettől a látványtól végül besokkaltak a velenceiekForrás: Oxana Logvin/Shutterstock

Az olasz közlekedésügyi miniszter, Danilo Toninelli azt javasolta, hogy haladéktalanul irányítsák át a tengerjárókat más kikötőkbe, hogy semmiképp ne történjen hasonló eset. Úgy látja, hogy az „úszó paloták" rengeteg veszélyt hordoznak, és már eddig is nagy felháborodást okozott a megjelenésük.

A Financial Times beszámolója szerint már van is terv, hogy merre fognak a jövőben, pontosabban már a következő hónaptól kikötni a hajók. Az egyik lehetőség Fusina lesz, melynek kikötője nagyon közel van Velencéhez, de több más megoldáson is gondolkoznak. Egyetértés az ügyben még nincs. A város polgármestere, Luigi Brugnaro Marghera kikötőjét javasolta, mely nincs Velence közvetlen közelében, ám az ő terve nem egyezik a miniszter elképzeléseivel.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek