Aranyat is találtak a tenger fenekére süllyedt ősi városban

Gazdag leletre bukkantak a kutatók az elsüllyedt város, Heraklion környékén. Az ősi település Herkulesről kapta a nevét – a mítoszok szerint a hős fel is kereste a várost.

A város az időszámításunk előtti 18. században épülhetett a Nílus és a Földközi-tenger által határolt területen. Ez volt az a hely, ahol Kleopátrát is megkoronázták, majd körülbelül 1500 évvel ezelőtt elsüllyedt: most 45 méterrel a tenger felszíne alatt fekszik a város.

Hihetetlen leletkre bukkantak a tenger fenekénForrás: Ministry of Antiquities وزارة الآثار/Facebook

A Thonisként is ismert települést még 2000-ben fedezte fel egy régészcsapat, a legutóbbi feltárások során pedig egészen hihetetlen leletanyag bukkant elő. Egy nagy templom és kisebb görög templom maradványait, valamint kőszobrokat találtak meg a régészek – ezeket korábban egy méter vastag üledékréteg temetett be.

A kutatók, melyet ugyanaz a Franck Goddio vezetett, aki 19 évvel ezelőtt felfedezte a várost, olyan eszközt használtak, mellyel az üledék alatt megbújó tárgyakat is be tudták scannelni. Így találtak rá a templomokon kívül egy hajó maradványaira is, melyet valószínűleg ünnepi alkalmakon használtak. A hajó 13 méter hosszú és 5 méter hosszú lehetett fénykorában, benne pedig II. Ptolemaiosz uralkodásának idejéből származó érmét találtak. Ezen kívül az időszámításunk előtti 3-4. századból származó kerámiára, ékszerekre és aranyara is rábukkantak a hajóban, írja a LiveScience.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek