A BBC szerint Belgrád a legkreatívabb városok egyike

A brit BBC nemrégiben a szomszédos Szerbia fővárosát, Belgrádot is a világ öt legkreatívabb városa közé sorolta, valamint Európa kortársművészeti-központjának nevezte. Belgrád mindenképp kitűnik, a BBC szerint „brutális" épületei miatt, a galériái pedig a kortárs művészetre összpontosítanak - írja a szerb Turistički Svet utazási hírportál.

Belgrádi hangulat a város szívébenForrás: Shutterstock / Készítette: kirill_makarov

A BBC szerint a város határozottan fejlődik, a fiatalok pedig biztosan találnak megfelelő szórakozást úgy az éjszakai életben, mint a kultúra fellegváraiban. A fővárosban jelentették be ugyanis Marina Abramovic kiállítását is, amely szeptember és január között lesz látható a Kortárs Művészetek Múzeumában.

A listán Belgrád mellett szerepel még Dakar, az Abu Dhabi és Dubai szomszédságában található Sharjah, Mexikó város és Bangkok is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek