Németország legromantikusabb helyeit keresik? Ezekben nem fognak csalódni!

Nem kell ahhoz mindenáron fülig szerelmesnek lenni, vagy lánykérést tervezni, hogy romantikus helyeket keressünk fel. Elég az is, ha szeretnénk valami egyedivel meglepni a legjobb barátainkat, esetleg új izgalmakat vinni a kapcsolatunkba, vagy csak kilépni a komfortzónánkból. Németországban erre jó néhány lehetőséget találni, legyen szó virágszigetekről, hegyi panorámákról, folyó menti kastélyokról és filmkulisszákra hajazó kisvárosokról. Most mutatunk is párat.

Pillangóház a virágsziget közepén

A Mainaui Virágsziget (Blumeninsel Mainau) a Boden-tó közepén fekszik, ahol szinte egy egész napot el lehet tölteni a színpompás virágok és növények között. De ami a legjobb, hogy a program nincs időhöz kötve, mert itt az év minden szakában nyílik valamilyen virág – és mindegy, hogy jácintokat, tulipánokat, dáliákat vagy más egzotikus, későn nyíló virágokat csodálnánk. Ennek az az oka, hogy a park virágait úgy válogatták össze, hogy a hervadásukat ne lehessen észrevenni. Még a színeket is egyeztették; az ágyásokat szemlélve azonnal látható a jó ízlés és a szaktudás.

A Virágsziget varázsaForrás: shutterstock.com

Ha az orchideák szerelmesei vagyunk, akkor is nekünk való a hely, mert itt 1200(!) féle orchideában gyönyörködhetünk. A sziget másik fénypontja a Pillangóház, ahol megszámlálhatatlanul sok pillangó él az érdekes növények között. Ha képesek vagyunk mozdulatlanul állni, talán még a kezünkön is megpihennek.

Lübecki romantika a faszerkezetű házak között

Gothmundban, Lübeck városának egyik bájos városrészében úgy tűnik, megállt az idő. A romantika kedvelői és a ténylegesen romantikázók ráérős sétákat tehetnek a faszerkezetű és apró téglaházak között. Gothmund hosszú történelemre tekint vissza, az első írásos említését 1502-ben találták meg. Ma nagyjából 80-an laknak ebben a kis városnegyedben, melynek házait műemlékvédelem alá vette a város. Ha tehát Lübeckben járnak, ne csak a híres Holstentort csodálják meg, hanem Gothmundot is.

Festményre illő nyugalomForrás: shutterstock.com

Menjünk délre, ahol a romantika született

A következő romantikus hely Németország déli csücskébe vezet minket, ahol a Berchtesgadener Land terül el. Nem sokat hallani a helyről, de érdemes felkeresni, mivel festői hegyi kilátással és kincsként őrzött városkákkal várja a látogatókat. Kifejezetten szép látnivalója a Királyi Berchtesgaden kastély, ami az azonos nevű városkában található. A városokat és falvakat is az Alpok öleli körbe, nem csoda hát, hogy a táj több ízben megihlette Caspar David Friedrich festőt, aki a kora romantika alkotójaként tudta, hol találhatók az ország legszebb pontjai. És ha már itt járunk, hajókázzunk egyet a közeli Königssee, vagyis a smaragdzöld tó vizén, mely egyike Németország természeti csodáinak.

Nem csoda, hogy annyi művészt megihletett a tájForrás: shutterstock.com

Varázshíd egy másik világba

Biztosan ezer fotót láttunk már róla, de az már nem biztos, hogy tudtuk azt is, melyik országban található. A varázslatos Rakotzbrücke Oberlausitz-ban ível át a Rakotzsee fölött, nagyon közel a lengyel határhoz. A Kromlau-i Rhododendron Parkban felépített különleges bazalthíd igazi kuriózum, melyet 1863-ban húztak fel a tó fölött. Egy ideje már nem lehet rajta át sétálni, mert műemlékvédelem alatt áll, de messziről még így is csodás látványt nyújt, akár egy tünde-építmény a Gyűrűk Ura történetekből.

Ha kiszárad a folyócska, és megjelenik a köd, nincs ennél sejtelmesebb látványForrás: shutterstock.com

Irány Pinocchio városa

Bajorországban járunk, ahol a kicsinyke Rothenburg ob der Tauber olyan, akár egy meseváros. És nem is járunk olyan messze az igazságtól, ha ez jut róla az eszünkbe. A festői bajor városka látképe ugyanis több mesefilm kulisszáit, például az 1996-os Pinocchio-ét is megihlette már. A szűk utcák mentén színes és ferde faszerkezetes házakkal, valamint csúcsos templomtornyokkal találkozhatunk. Éppen csak a mézeskalácsházat nem találjuk az egyik sarkon.

Minden évszakban tökéletes háttérForrás: shutterstock.com

Egy folyó, ami a legszebb helyeket köti össze

A Rajna megszámlálhatatlanul sok romantikus helyet köt össze egymással az országon belül. Partja mentén és a környező hegyekben Németország legszebb kastélyai és várai bújnak meg. A legfrissebb térképek szerint 40 kastély és vár kereshető fel a romantikus Rajnát követve Rolandswerth-től Bingen városáig.

Az út során olyan építményeket nézhetünk meg közelebbről, mint a Burg Linz, a Koblenzi grófi kastély, vagy a Martinsschloss. Ha pedig meg is szállnánk egy ilyen történelmi kastélyban, akkor Trechtinghausen mellett vár ránk a Burg Rheinstein, ahol hercegkisasszonynak és hercegnek érezhetjük magunkat. A lakótorony kényelme és királyi berendezése már csak hab a tortán.

Romantika a Rajna folyó menténForrás: shutterstock.com

A nagyvárosokban is megbújik a romantika

Hamburg és a főváros Berlin is tartogat igazán romantikus és bájos helyeket, csak tudnunk kell, hogy hol keressük azokat. Az egyik ilyen nagyvárosi titok az a hamburgi skyline bar, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az Elba folyójára, a szembe lévő kikötőre, a szárazdokkokra, a hajógyárakra és a kompmegállókra is. A 20up Bart jól eldugták az avatatlan szemek elől, a Riverside Hotel előtt nem is találunk semmilyen kiírást róla. De ha megtaláltuk, mindenképpen menjünk fel, mert este itt leülni egy finom koktéllal a kézben, örök élmény marad.

A Pávák-szigetéig nem jut el Berlin zajaForrás: shutterstock.com

Ha Berlinben keresünk egy olyan szegletet, ahol nem ér utol minket a nagyváros, akkor a Pfaueninsel jó választás lehet. Az Elba mellékfolyóján, a Havelen nyugvó sziget természetvédelmi körzet, értékes flórával és faunával. A helyiek és az utazók kedvelt pihenőhelye. Séta közben illatos rózsakertekre, romantikus stílusban épült királyi kastélyra és bájos nemesi villákra bukkanhatunk, de a sziget valamelyik pávájával is összefuthatunk. A Pfaueninselre 15 percenként indulnak a kompok, májustól augusztusig reggel 9-től este 20 óráig.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek