Berlin legszebb helyei javíthatatlan romantikusoknak

Berlin az a város, ahol sosem lehet unatkozni. Ráadásul tele van intim hangulatú kis szállodákkal és kávézókkal – méghozzá olyanokkal, amelyek egész nap szolgálnak fel reggelit. Nem, valóban nem Párizs, nem hat át mindent olyan egyértelműen a romantika, mint a francia fővárosban. De a techno klubok és hipsztereket megcélzó kávézók mellett igazi Disney-mesébe illő részleteket talál, aki figyel: borostyánnal befutott görög oszlopokat, eldugott rózsakerteket és kastélyokhoz vezető hangulatos hidakat. Ha esetleg egy szívének különleges személlyel jár Berlinben, érdemes egy pillantást vetnie erre a listára.

A német fővárosról mondják sokan azt is, hogy rendkívül laza és nyitott, ahol tulajdonképpen minden belefér. Egy dolgot kivéve. Ez pedig az, hogy tilos átmenni a zebrán, ha piros a lámpa! 

A régi és az új jól megfér egymás mellett Berlinben: a képen az Oberbaum hídForrás: Shutterstock

Séta a zöldben

A Schloss Charlottenburg kastély Berlin legnagyobbja, csodálatos kertjét a versailles-i királyi palota kertje ihlette. A kertben szép számmal akadnak kis hidak, melyek Instagramra és közös szelfizésre csábítanak – szépségük szinte már giccses. Az egykori királyi nyári rezidencia a rokokó egyeseknek talán tömény bájait hordozza. 1699-ben épült Sophie Charlotte számára, aki Brandenburg választófejedelmének volt a felesége. Művészeket, filozófusokat hívott többek között a kastélyba, amelynek kertjében nem mással, mint Gottfried Wilhelm Leibniz-cel, a német felvilágosodás egyik atyjával sétálgatott gyakorta.

Berlin nyugati végein található a Pfaueninsel nevű sziget a Havel folyón, mely tökéletes helyszín egy romantikus andalgáshoz. Kis kastélyát pompás park veszi körül, melyben szabadon sétálgatnak a pávák. Érdemes piknikkosárral nekiindulni, mert erre a célra kellemes réteket találni, bár akad itt egy étterem is, mégpedig a kompkikötőnél. Berlin központjából nem nehéz ide eljutni S-bahnnal, busszal és komppal. Indulás előtt érdemes megnézni utóbbiak menetrendjét, hogy ne kelljen sokat várni az átszállásnál.

A Liquidromban zenei aláfestés mellett ejtőzhetünk a vízbenForrás: Shutterstock

Liquidrom fürdőkomplexum

Ez a szemnek lenyűgöző termálfürdő-komplexum a tökéletes hely, hogy a napi városnézés során megfáradt lábakat pihentesse, és azt kell mondjuk, kifejezetten pároknak találták ki. Hetente többször élő koncerteket tartanak a klasszikustól az elektropopig, de a jazz-estek és a „rezgésterápia" sem ritka esemény náluk. A szauna és a masszázs sem hiányzik a repertoárból. Vigyázat: a szaunában férfiak és nők együtt, teljesen pucéran izzadnak!

Travelo tipp:
Nyáron érdemes figyelni a hely közösségi oldalát, hogy vannak-e akciók. Ugyanitt az is kiderül, aznap este jazz-re vagy electro lounge-ra lazulhat-e majd a vendégsereg.

A fürdőkomplexum közepén a Cuppola Hall nevű terem található, itt meleg sós vízben lebeghetnek a vendégek, melyet terápiás szín- és fényeffektusok egészítenek ki. A fürdőt egyébként az Anhalter Bahnhof S-bahn állomásnál, a Tempodrom koncertterem mellett találja.

Induljon a vízesés nyomába!

Egy főváros, amelynek saját vízesése is van? Igen! És most ne olyanra gondoljon, mint amelyik Budapest egyik bevásárlóközpontjában található. Valójában ez is mesterséges, csak éppen nem látszik rajta: ez itt a német nemesek által olyannyira kedvelt Riesengebirge hegységben található vízesés geológiailag lehető legpontosabb mása.

Vízesés a ViktoriaparkbanForrás: Shutterstock

A víz a Kreuzberg negyed 66 méter magas hegyéről érkezik ide, a Viktoriaparkba, a vízesés maga pedig 24 méter magas, még III. Frigyes császár építtette imádott angol felesége, Victoria számára, 1888-ban. Még érdekesebb, hogy ezen a hegyen valaha szőlőtermesztés folyt, ami hagyományt 1968-ban felelevenítettek, és csekély adomány fejében ma is kóstolható a Kreuz-Neroberger.

Látogassa meg Berlin legidősebb lakóját!

A német főváros messze legrégebbi lakóját Dicke Marie-nak (Kövér Mari) hívják. Ez a hatalmas tölgyfa – kapaszkodjon meg – már 1237-ben itt figyelte a városépítőknek a közelben zajló első kapavágásait. Születésének pontos ideje nem ismert, de a szakértők szerint nyolc-kilencszáz éves fáról beszélhetünk. Maga Goethe is felkereste, mert már az ő korában is híres volt. Nevét azonban csak később kapta, két fiútól, akiknek a neve ismerős lehet: Wilhelm és Alexander Humboldt. A későbbi porosz államférfi, illetve utazó természettudós a közeli Scloss Tegel-ben nőttek fel, és gyakran járták az erdőt kalandok után kutatva. Amikor rábukkantak a hatalmas tölgyre, testes szakácsnőjükre emlékeztette őket – így lett a fa neve is Kövér Mari.

Travelo tipp:
Berlin csuda élhető város, és ha jó az idő, érdemes kerékpáron felfedezni. Kölcsönzőt lépten-nyomon találhat, és akár egyetlen napra is bérelhet járgányt.

A fát ma a Tegel parkban találja; az öbölben található hídtól csupán néhány perc sétára, tehát a kastélylátogatással vagy a Tegeli-tavon tett gőzhajózással könnyedén össze lehet kötni. A 26 méteres faóriás nyugalmat és bölcsességet áraszt.

A Tegeli-tó a város északi részén terül el, és Berlin második legnagyobbja. Hét szigetével idilli hely, a körülötte található erdőségben vadaspark is akad. A part mentén a legnépszerűbb sétálóhely a hattyúk által is kedvelt Greenwich Promenade. A kikötőből a gőzhajókkal és sétahajókkal többek között az Oraniensee-be vagy a Havel-tavakhoz hajózhat át, vagy akár Berlin központjába is visszapöföghet.

Étterem a KaDeWe legfelső szintjénForrás: Shutterstock

Jól jönne egy kis afrodiziákum?

A KaDeWe betűszó Európa legnagyobb áruházát rejti (Kaufhaus des Westens). Miután shoppingoltak egy keveset az alsóbb szinteken, érdemes felmenni a hatodik emeletre, ahol a delikát élelmiszerek találhatók. Négy pezsgőbár, csokoládébár és osztrigaboltok garantálják a tökéletesen romantikus megállót a napi városnézés során. Egy dolog van csak: hogy ne szombat délután essen be ide, mert olyankor elviselhetetlen a tömeg, inkább ebéd előtt (vasárnap nincs nyitva az áruház). Bővebben információt az éttermekről itt talál.

Klasszikus hangulatban

A Berlini Filharmonikusok a világ egyik legjobb zenekara, és gyakran játszik a Potsdamer Platz-hoz közel, a szemkápráztatóan arany Philharmonie épületében. A teljes együttes, Sir Simon Rattle vezénylete mellett biztosan leveszi a lábáról útitársát.

Travelo tipp:
Az épületben minden kedden délután egykor ingyenes koncert van a hallban, mely alatt a látogatók a földre ülnek, csak az idősebbek kapnak széket. Ha helyet szeretne találni, ajánlott fél órával korábban érkezni.

Vizes romantika

Berlin nyugati külvárosa, Spandau is tartogat meglepetéseket, és egy, a tegelihez hasonló hatalmas tavat, illetve erődítményt is. A központból az M49-es busszal közvetlenül a hajókölcsönzőnél szállhat le, és egy kenuba vagy kajakba pattanva fedezheti fel Berlin „Kis Velencéjét". Ehhez a Stößensee-n található kölcsönzőtől észak felé kell indulni a Hauptgrabennek nevezett főcsatornán, majd egyszerűen tekeregni egyet a kisebb csatornákon, mielőtt elérné a Havel-csatornát. Ezen felevezve egészen a látványos várig, vagy akár a Tegel-tóig is eljuthat.

A Kolk macskaköves utcáin is jólesik egy kézfogós sétaForrás: Shutterstock

Szintén nagyon romantikus sétára nyílik lehetőség a Spandau-i várral szemközt, a régi Spandau északi csücskében, melyet Kolk negyednek hívnak. E településről már 13. századi források is megemlékeznek. Itt található a spandau-i városfal utolsó fennmaradt szakasza, mely hat méter magas. A negyed fagerendás házait szépen felújították. A Kis Velence helyét a Google-térképen úgy találja meg, ha a Tiefwerderweg utcát írja be a keresőbe.

Maradandó emléket hagyna hátra szerelmükről?

Berlinben két helyen is megteheti. Senki sem tudja, hogyan lett a Modersohnbrücke a város legromantikusabb hídja, vagy hogy miért éppen ide tódulnak a párok. A volt Kelet-Berlin egyik vasúti hídja még csak arra sem ad lehetőséget, hogy a lakat kulcsát utána a vízbe dobja. Nyugat felé nézve azonban csodás panorámát kínál a városra!

A Weidendammer Brücke a Spree folyónForrás: Shutterstock

A másik hely a Friedrichstraße-n a Weidendammer Brücke. Amikor az ember az S-Bahn Friedrichstraße állomásától sétálva megpillantja a Spree folyót, a hídra már alig pazarol figyelmet. Pedig ha közelebb lép, számtalan lakatot talál rajta. És igen, itt a folyónak köszönhetően rá is bízhatják a szerelmesek az örökkévalóságra a lakatkulcsot.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek