Japán őzparkja veszélyesebb, mint gondolnánk

Japán egyik legkülönlegesebb turisztikai attrakciója a rókaközség és a nyúlsziget mellett az őzrezervátum. Ez a Kiotó melletti Nara Parkban található, itt 1000, a sintó vallás szerint szent őzet lehet szemlélni. A CNN is ellátogatott ide, cikkében pedig pár hasznos tippet is adott a fenevadakkal.

Nem hiába írtunk fenevadat, ugyanis az utóbbi időszakban több őz elkanászodott, agresszívan követeli az ételt az általában őket etető turistáktól, sőt több őz már kezet is harapott. Ezért is gyűjtötte egybe az emberi viselkedés biztonsági szabályait a portál. De előbb lássuk, milyen Nara és hogy lett őzközpont!

Ha megérkezünk Narába, a vonatról leszállva egyből őzes műalkotások fogadnak, de Nara a csodás buddhista örökségéről, többek közt a monumentális fatemplomáról, a Tódaidzsiről is ismert. Van itt még egy ezeréves, magas pagoda is, de a fő attrakció nem az építészet vagy a történelem, hanem az őz.

Nara Park, Japán.Forrás: Shutterstock/Benny Marty

Már a 12. században említést tesznek a leírások a sok és barátságos helyi őzikéről. Egy újjáépítés alatt lévő helyi templomban például megjelent egy őz, amit 1189-ben rendkívül pozitív égi jelként értékeltek. Az állatok annyira szentek lettek, hogy az 1500-as években már halálbüntetés sújtott le arra, aki lesújtott egy őzre. A jogszabályt ugyan 1637 óta nem alkalmazták, de még hatályos, legutóbb egy nyíllal őzet ölő férfit ítéltek 10 hónap börtönre.

Csapatokba verődve, örökké éhesen

Az őzek tehát mára átvették az irányítást Nara felett, simán odamennek az emberhez kuncsorogni némi sika-szenbeiért, azaz őzeledelért (árusoktól vásárolható). Tele is van az internet vicces őzes fotókkal és videókkal. Pláne, hogy az állatok megtanulták, hol jár a legtöbb (őket etető) turista, így például templomok előtt dekkolnak kajára várva.

És akkor térjünk vissza az őzek viselkedésére. A látogatók száma 2012 óta megtízszereződött, emiatt több a konfliktus is ember és őz között. A narai prefektúra ezért tájékoztató táblákat is kihelyezett: ne kekeckedjünk az állatokkal, ne vonjuk el tőlük az odakínált ételt, pláne, ha a snackért betanult meghajlást is elvégzik nekünk (ami a fő attrakciójuk).

Nem árt az állatokkal vigyázni szeptember és november között, a párzási időszakban, illetve május és július között, amikor keményen óvják a gidákat. Ezen kívül is érdemes figyelni a táskáinkra, az őzek simán beletúrnak némi falatért. Ha már egynek enni adtunk, akkor elkezdenek körénk rajzani, ilyenkor jobb lelépni, mert az őztömeg ránk ronthat az ételért. Amúgy aranyos állatok, tényleg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek