Barbadosra utazna? Júliustól drágábban teheti!

Barbados új, 2018. május 24-én megválasztott kormánya jelentette be, hogy új nemzeti költségvetést terjesztett elő az ország parlamentjében. A bevételek növelésének bázisa a Karib-térségi üdülőközpont turizmusa és vendéglátása.

Az új költségvetés elsődleges célja, hogy növelje a bevételeket, amit az infrastruktúra javítására fordítanának. A kormány határozata szerint 2018. július 1-jétől már kötelezően szerepel minden hotelszámlán az új adó. A Barbados Hotel és Turizmus szövetség (BHTA) minősítése alapján kategóriától függően különböző mértékű adót kell fizetniük a szálláshelyeknek - írja a Turizmus Online.

Bathsheba Beach Barbados keleti parjánForrás: Shutterstock.com

Az adó mértéke luxushotelek esetében 10 amerikai dollár szobánként egy éjszakára számolva. Az A kategóriájú hoteleknél 5,5 amerikai dollár, a B kategóriájú hotelek és apartmanoknál pedig 2,5 amerikai dollár fejenként és éjszakánként. A teljes illetéket a vendégnek érkezéskor vagy távozáskor a többi költséggel együtt a szálláson kell megfizetnie.

Barbados Országháza Bridgetown-banForrás: wikipedia.org / regani

Ugyanakkor a szállásadónak minden esetben tájékoztatnia kell a vendéget az adott hotel kategóriájáról, amelybe a BHTA besorolása alapján tartozik, és hogy ezért pontosan mekkora díjat kell fizetnie.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek